Tizennégy-öt évesen írtam. Jó ég, több mint 20 éve!
Fogadjátok szeretettel és jó szórakozást!
A tizennyolc éves Andi nem túl szívesen ment az unokatesóival bulizni. Valahogy sosem érezte jól magát velük. Most sem vágyott, pedig pont annak a srácnak ünnepelték a szülinapját, akit igazán kedvelt a családból. Erik ma húsz éves, az ő bulija lesz, mégis itt feküdt az ágyán és épp a legjobb barátnőjével beszélt telefonon.
- Ugyan már, Andi! Ne gyerekeskedj! El kell menned a buliba, és érzed jól magad! Nem nagy ördöngösség! - biztatta Szilvi az éteren keresztül.
- Nem akarok! Utálom az összes kényes, "szeplős képű" rokonomat. - fújt Andi, aki az ágyán hasalt, a lábával kalimpált, és közben egy divatmagazint lapozgatott. - Kivéve persze a drága Eriket!
- Na, látod! Ő az oka, hogy menj! Nem teheted meg, hogy kihagyod a szülinapját! Erőltesd meg magad, és menj el! Talán az unokatesóid barátai között lesz egy szuper csini srác, akivel megismerkedsz! Rád férne már a randizás!
- Nincs kedvem a fiúzáshoz! - duzzogott Andi.
- Ne morcoskodj már! - hurrogta le a jó barát. - Két éve mentetek szét Rikkel, és azóta nem volt egy normális kapcsolatod se!
- Ne is juttasd eszembe azt a szemétládát! - dühödött fel Andi. Szilvi akaratlanul is feltépte fájó sebeit. Két év sem volt neki elég, hogy elfelejtse első, igazi nagy szerelmét.
- Elmész hát a buliba? - törte meg a csendet Szilvi.
- Meggyőztél. Megyek, de csak Erik miatt. Megérdemli, hogy ott legyek.
Kis idő múlva a két lány elbúcsúzott egymástól.
Andi a szekrényéhez ment, hogy keressen valami buliba illő göncöt. Egy bordó, vállpántos miniruhára esett a választása. A ruha lenge volt, de elegáns. Alkalmas egy kora nyári, fülledt éjszakai mulatozásra. Hosszú szőke haját lazán a feje tetejére tűzte, csak néhány rakoncátlan, rövid tincs lógott az arcába, de ettől csak jobban nézett ki. Piros balerinacipőbe bújt, enyhén kisminkelte magát, aztán kiment a teraszra, ott várta Henit, az unokanővérét, aki érte jött, hogy elvigye Erikéknél.
Ajándéktáskával a kezében ácsorgott a langyos éjszakában.
Nemsokára be is futott a kis piros Suzuki Swift. Jó húsz percig kocsikáztak, mert a város másik végébe tartottak, Erikék fényűző, medencés házához.
A két szintes házban tombolt a zene, fények villództak, és rengeteg autó állt körbe az utcán, de még a szomszédok előtt is. Andi nem számított ekkora tömegre, de ha már itt volt, elindult a bejárat felé.
Alig léptek be a nappaliba, Heni máris faképnél hagyta Andit.
A lány elképedt, hogy fér be ennyi ismert és ismeretlen ember egyetlen helyiségbe. Intett az ismerősöknek, de Eriket nem látta, így gondolt egyet és megcélzott egy sarokban álló széket. Jó is, hogy odament, mert a sarokasztalon ajándékok sorakoztak, így lerakta az ő csomagját is. Mivel az ünnepeltet sehol sem látta, unottan leereszkedett a székre. Ahogy indulás előtt, most sem volt kedve bájcsevegni utálatos, beképzelt uncsi-tesóival. Rossz hangulatban ücsörgött és a house zenére vonagló tömeget figyelte.
- Helló, Andika! - köszönt rá valaki a lányra. - Hát itt bujkálsz!
Andi a zenét túlkiabáló hang felé fordult. Erik fúrta át magát az emberáradaton jobbról közeledve.
- Heni mondta, hogy elhozott. - mondta a piros pólós, és fekete farmeres srác, amikor mellé ért. A barna hajú, zöld szemű fiú arca szinte felderült, amikor megfogta a kezét. - Mondta, hogy nem nagyon akartál jönni.
Andi bűnbánóan lesütötte a szemét, majd felállt, hogy közelebb kerüljön a fiúhoz, és ne kelljen ordítozni a dobhártyaszaggató dübörgésben.
- Be kell vallanom, nem nagy kedvem volt jönni, de mégsem tehettem meg, hogy kihagyom a kedvenc unokatesóm szülinapját!
- És miért nem akartál jönni?
- Hát csak izé... - Andi nem is tudta mivel magyarázza.
- Hagyjuk! - legyintett Erik. - A lényeg, hogy mégis eljöttél!
A srác meleg mosolyától Andinak egyből jobb kedve lett. Erik barátságossága és pozitív kisugárzása már csak ilyen hatással volt az emberekre. Bizony, a lányok is imádták a víg kedélyű mókamestert.
- Boldog szülinapot, kedvenc rokon! Az ajándékod a többi között!
- Köszönöm, drágám, köszönöm! - vigyorgott a srác és viharosan megölelte a lányt.
Erik megint megragadta a lány kezét.
- Gyere ki velem a konyhába! Be kell mutassam neked a legjobb haverom. Nemrég tért haza Németországból.
Andi megint elfancsalodott. Már a gondolattól is irtózott, hogy idegen, nagy dumás srácokkal bájologjon.
- Ó, ne! Köszi, de nincs kedvem se ismerkedni, se jópofizni senkivel!
- De a haverom tök jó fej! Biztos tetszeni fog! - erősködött Erik és megpróbálta a konyha felé húzni a lányt.
- Akkor se érdekel, bocsi!
- Ha nem jössz, idehívom Patrikot!
- Felesleges, mert nem érdekel. Inkább kimegyek kicsit levegőzni a teraszra. Megfojt ez a benti fülledt, alkoholgőzös levegő!
Meg sem várta Erik válaszát, kiment a hátsó udvarra vezető teraszra. Végig sétált a márványkövön, a faragott, fa korlátnak támaszkodva figyelte a medence víztükrén visszacsillanó fényeket. Kellemes éjszaka volt. A csillagok úgy ragyogtak a fekete égbolton, mint megannyi drágakő.
Eszébe jutott a Rikkel töltött idő. Az ilyen csodás, nyári éjszakákon mindig összebújva nézték az eget, a csillagképeket tanulmányozták, vagy hullócsillagra vártak.
Fájó szívvel rázta meg a fejét, hogy kiűzze gondolataiból a keserédes emlékeket.
- Szép éjszakánk van. - hallott Andi a háta mögül egy fiú hangot.
A lány nem vágyott társaságra. Nem örült, hogy megzavarták magányát. Szándékosan nem fordult a hang felé, hátha veszi a lapot és lelép. Tudni sem akarta, ki akar beférkőzni magányos búslakodásába.
- Gyönyörű éjszaka. - ismerte el végül mégis suttogva.
- Erik haverja vagyok. - nyomult a srác. - Úgy látom, nem vagy bulizós hangulatban.
- Eltaláltad. - válaszolta a lány a háta mögötti hangnak. Hűvös maradt és elutasító. - Jobban szeretnék egyedül lenni.
- Ne csináld ezt, Andrea! Szerintem, te nem vagy egy magányos típus. Hol a barátod?
A barátai és rokonai mind Andinak hívták, vajon ez az idegen miért nem? Talán ez valami úrias, külföldi szokás?
Lassan megfordult, mert kíváncsi lett a kellemes, mély hangú srácra.
Mikor meglátta ki az illető, a szívverése kihagyott, az ájulás környékezte.
- Rik! - kiáltott fel ijedten.
Ott állt előtte az a srác, akit két éve úgy szeretett. A srác, aki csúnyán elhagyta őt.
- Andrea, annyira örülök, hogy látlak!
Andi dühösen válaszolt, hisz ő cseppet sem örült az újra találkozásnak.
- Én viszont nem!
- Haragszol? - kérdezte Rik félszegen.
A fiú nem sokat változott az elmúlt két év során. A hangja mélyebb lett, válla szélesebb, de még mindig tüskésre zselézve hordta szőke haját. Csokoládébarna szeme sötét volt és elbűvölő. Talán vonzóbb lett és férfiasabb, de Andi megacélozta a szívét.
- Hogy haragszom-e? - kérdezte ingerülten. - Még szép! Elhagytál egy másik lányért! A harag szó ki sem fejezi igazán, mit érzek irántad! Egyenesen gyűlöllek!
- Nem hiszem el!
- Hidd csak el! Tiszta szívemből gyűlöllek!
- Nem!
- De!
- Be tudom bizonyítani, hogy nem gyűlölsz. - szólalt meg magabiztosan a srác.
Ez megbolondult, ha azt hiszi, el tudom felejteni azt a szégyent, hogy dobott egy bögyös macáért! - gondolta a lány, mégis kíváncsi volt, mire akar kilyukadni egykori szerelme.
- Kíváncsian várom!
Patriknak nem kellett kétszer mondani, de magyarázkodás helyett a lányhoz lépett, két karjával megtámaszkodott a korláton mindkét oldalt, hogy ne tudjon menekülni, aztán fölé hajolt és ajkára tapasztotta száját.
Andi mindenről megfeledkezett, mert a csókban benne volt az elmúlt két év visszafojtott szenvedélye. Vágy, öröm és birtoklás sütött Rik csókjából, aminek a lány, ha akart volna se tudott volna ellenállni. Felébredt benne a régi lángolás, így sóhajtozva viszonozta a mámorító csókot, és a fiú nyaka köré fonta a karját.
Rik mosolyogva tolta el kissé magától a pihegő lányt.
- Ennyire még senki sem gyűlölt!
Andi zavartan elpirult.
- Letámadtál. - magyarázta.
- Igen... de te nem védekeztél.
- Váratlanul ért...
- Ne magyarázkodj, Andrea, mert felesleges! Tudom, hogy még mindig szeretsz!
- Nem igaz! Honnan veszed ezt a hülyeséget? - makacskodott a lány.
- Ez a csók mindent megmagyarázott.
- Ez nem igaz, Rik, csak álmodozol!
Andi nagyon sürgősen tagadni akarta, hogy bármit is jelentett neki a csók. Ez a hűtlen csaló nem tudhatja meg, hogy még mindig érez iránta valamit!
- Rik nincs többé. Már megváltoztam. Sőt, már senki sem hív így, mindenkinek csak Patrik vagyok.
- Pedig a Rik aranyos becenév volt. - jegyezte meg a lány, és már csak azért is tetszett neki, mert ő találta ki, amikor Erik összeismertette őket.
- Az volt, csak gyerekes. Húsz éves vagyok, vége a gyerekkornak, felnőttünk. Most már együtt kell élnem életem legnagyobb hibájával...
- Ó, de sajnállak! - gúnyolódott Andi. - Mégis mi lehetett akkora hiba, ami ennyire megviselt?
- Életem legrosszabb döntése volt, hogy elhagytalak téged.
Andi szíve meglágyult, de nem akarta kimutatni.
- És a bájos kis Ivett hol van?
- Másfél éve szakítottunk, alig egy fél évig jártunk.
Ez az infó meglepte a lányt. Akkor mégsem szerették egymást annyira, ha ilyen hamar vége lett. De akkor hol volt eddig a srác? Meg sem kellett kérdeznie, mert Patrik fojttatta:
- Miután mi szakítottunk, Ivettel Berlinbe mentünk tanulni, hogy fejlesszem a német tudásom. A csaj külföldön megzakkant, minden nap bulizott, ivott, pasizott, így nem sok kellett, hogy rájöjjek, nem hozzám való, így hazaküldtem, én meg végre tudtam a tanulásra koncentrálni.
- De gondolom, kint is voltak barátnőid szép számmal! - jegyezte meg szarkasztikusan Andi, de csak miután kimondta, akkor döbbent rá, hogy ez elég féltékenyen hangzott.
- Akadt néhány, de semmi komoly. - ismerte el Partik. - Nem tudtam lekötni magam, mert én még mindig egy magyar lányt szerettem. A szívem itthon maradt.
- Milyen szerencsés ez az Ivett, hogy így ragaszkodsz hozzá...
- Nem róla beszéltem, Andrea! Én még mindig téged szeretlek! Sosem tudtalak elfelejteni! Az elmúlt két évben csak rád gondoltam. Voltam olyan önző, hogy nagyon örültem, amikor Eriket faggattam rólad, és mindig az mondta, hogy neked sincs komoly kapcsolatod. Ez reményt adott. Bíztam benne, hogy titkon még mindig rám vársz. És most itt vagyok. Befejeztem a tanulást, már nem megyek sehová. Mindennél jobban szeretném, ha újra kezdenénk, mert szeretlek! Te vagy az igazi! Kitártam a szívem, és most az ítéletedre várok. Mondd, drága Andreám, szeretsz még egy kicsit?
Andi szíve repesett az örömtől. Szerette, mindig is szerette, ezért volt képtelen másnak adni a szívét.
- Igen, Patrik, azt hiszem még mindig szeretlek!
- Ó, kicsim! - Rik örömmel ölelte magához kedvesét. - Tudom, hogy eljátszottam a bizalmad, de megváltoztam. Mindent el fogok követni, hogy boldogok legyünk, mert nélküled cefetül éreztem magam! Még egyszer nem fogsz bennem csalódni, ígérem! Minden olyan lesz, mint régen, ha te is akarod!
- Nem, Rik, nem ezt akarom. - felelte a lány, de szeme mosolygott. - Azt akarom, hogy minden jobb legyen, mint régen! Mert ha ez lehetséges, csak még jobban szeretlek, mint két éve! Tiéd a szívem, tiéd a jövőm, és az életem!
- Ó. drágám, de imádlak!
Patrik boldogan csókolta meg a lányt, Andi pedig készségesen hozzásimult.
Tudták, hogy már semmi sem állhat boldogságuk útjába.
Olyan szenvedélyesen csókolóztak, mintha be akarnák pótolni az elfecsérelt éveket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése