Egy nyári délután otthon ücsörgött a hátsó kertben a nagy tölgyfájuk alatt kialakított pihenőben. Egy fonott, gyékény kanapén ücsörgött gondolataiba merülve, amikor az alig egy méteres kerítésen átugrott a szomszéd srác. Erik kedves volt és aranyos, évek óta jóban voltak, de Zsófi kerülte mostanában, mert Gézu megtiltotta, hogy a lány barátkozzon vele, mert szerinte "kéjesen" néz rá. Így az utóbbi időben rideg volt Erikkel, de el sosem küldte, mert ahhoz túlságosan bírta. A barna hajú, borostyán szemű srácot nem riasztotta el a lány elutasítása, gyakran kereste a társaságát.
Zsófi most is morcosan nézett rá, mikor levágódott mellé a kerti ülőre.
- Helló, kicsi lány! - üdvözölte a sárga pólós, fekete rövid gatyás fiú, pedig csak egy évvel volt idősebb a lánytól. Talán azért hívta így, mert száznyolcvan centi volt, Zsófi meg csak százhatvan. Mióta az eszét tudta, kicsi lányozta Zsófit.
- Szia! Miért jöttél át? Én nem hívtalak!
- Muszáj volt átjöjjek. Messziről feltűnt, hogy szomorú a szemed, gondoltam felvidítalak.
- Nincs kedven nevetni. - válaszolta Zsófi ridegen. - És utálom a bohócokat.
- Pedig egy ilyen szép lánynak folyton nevetnie kéne. - Erik nem vett tudomást a lány ridegségéről, mosolygós szemekkel figyelte.
Zsófi zavarba jött. Ezelőtt még sosem bókolt neki a fiú. Nem tartotta magát kimondott szépségnek, és nem öltözött kihívóan. Most is csak egy könnyű nyári, fehér atléta volt rajta, farmer halásznadrággal. Erik furcsa pillantása meglepte. Talán Géza nem véletlenül tiltja a fiútól? De ahogy megint eszébe jutott erőszakos barátja, elsötétült a szeme.
Mivel a lány hallgatásba burkolózott ismét Erik szólalt meg:
- Mi a baj? Nekem kiöntheted a szíved.
Zsófi felkapta a fejét. Egyenesen a fiú furcsa sárgás árnyalatú, barna szemébe. Csak most tűnt fel neki, milyen különleges és szép a szomszéd srác szeme.
- Ugye megint a tahó barátod miatt bánkódsz? - faggatta ismét Erik a néma lányt.
- Honnan veszed ezt?
- Többször megfigyeltelek már titeket. - vallotta be Erik őszintén. - A boldogságotok nekem nem tűnik igazinak. Mintha nem is szeretnéd igazán.
- Ez nem igaz! Én... én nagyon szeretem.
- Ez nem volt valami meggyőző, kicsi lány. Gyerünk, Zsófi, mondd el, mi bánt! Talán tudok segíteni.
Zsófi nagyot sóhajtott. Arra gondolt, milyen jó is lenne végre valakinek kiönteni a szívét, hogy kicsit megkönnyebbüljön a lelke. És ebben a pillanatban megtört a jég. Megeredt a nyelve és mindent elmesélt a fiúnak, ami az elmúlt egy évben történt, a jót is, a rosszat is. Szinte minden apróságról és kellemetlenségről beszámolt.
Erik türelmes hallgatóság volt, nem szólt bele, csak néha felszisszent, vagy a fejét csóválta. Csak, amikor a lányból kifogyott a szó, akkor kezdett beszélni.
- Kicsi Zsófi, nem élhetsz így! Semmi értelme boldogtalanul élned, csak azért, hogy egy zsarnok macsó jól érezze magát.
- Te nem ismered Gézut! - fortyant fel a lány. - Tudom, hogy képes lenne tényleg megölni magát, ha elhagynám!
- Szerintem meg nem. Nem olyan gyenge jellem, mint ahogy azt te hiszed. Meglátásom szerint, csak azért zsarol, hogy biztosan vele maradj. - Erik részvéttel nézet a lányra. - De hidd el, nincs értelme vele lenni, ha nem vagy így boldog. Őrültséget csinálsz!
- De ha tényleg megöli magát miattam...
Erik kedvesen megfogta a lány kezét.
- Nem fogja. Tudom, hogy nem tenné meg. Gondolj inkább magadra. Te mikor leszel így boldog? Ha kényszerből maradsz vele, megfosztod magad egy újabb kapcsolattól, ami talán felhőtlen boldogságot hozna.
Zsófi tanácstalanul lesütötte a szemét. Tudta, hogy van némi igaza a srácnak.
- Talán igazad van.
Erik csak bólogatott, s gyengéden simogatta a lány kezét. Vigasztalta, mást nem tehetett.
Úgy elmerültek egymás szemében, hogy észre sem vették a közelgő Gézu lépteit.
- Te pöcs! Már megint a barátnőm körül legyeskedsz? - támadott egyből a fekete hajú srác, amikor odaért, és durván felrántotta Eriket Zsófi mellől.
Zsófi felpattant és leállította hirtelen haragú kedvesét.
- Engedd el, Gézu! Te mindig rémeket látsz! Erik még csak nem is a barátom, más meg nem lehet, mert nekem csak te vagy!
Géza elengedte "ellenfelét", de azért még taszított rajta egyet.
- Nyugi, öreg! Zsófi igazat mond! - szólalt meg Erik. - Én most lelépek, mert úgy veszem észre, sok megbeszélnivalótok van.
- Szerintem is. - bólogatott a fekete pólós, világoskék farmeres Géza. Nem törődött a gyorsan távozó ficsúrral, leült a gyékényfotelbe és ölébe húzta Zsófit. - Ugye, szívem, sose csalnál meg?
- Persze, hogy nem. Én hűséges vagyok hozzád.
- Tudom, és imádlak! - simogatta a lány hátát Gézu. - Te is engem, igaz?
Zsófi látta erőszakos barátja szemében, hogy igenlő választ vár, de az Erikkel folytatott beszélgetés felnyitotta a szemét.
- Nem, Géza, sajnos nem...
- Mi? Eddig azt állítottad, hogy szeretsz! - tajtékzott a fiú, és ököllel a fotel karfájára csapott.
- Igen, de jó ideje másképp érzek már irántad. - Zsófi látta, hogy a fiú dühöngeni kezd, ezért gyorsan leintette és átült a kis fonott kanapéra. - Hallgass meg, kérlek! Én már nem tudok így élni. Nem tudok tovább hazudni se neked, se magamnak. Szeretlek, de már csak úgy, mint egy barátot. Kábé három hónapja azt érzem, hogy már nem szeretlek annyira, mint ahogy érdemelnéd.
- De én még mindig szeretlek! - pattant fel Gézu. Indulatosan ment néhány kört a lány előtt a hajába turkálva, aztán nagy svunggal levágódott a lány mellé. - Csak nem a kis nyápic szomszédod miatt akarsz szakítani velem?
- Nem, ehhez semmi köze Eriknek. - rázta a fejét Zsófi, és már ha belekezdett, teljesen őszinte akart lenni. - Csak... rájöttem arra, hogy egy ideje csak azért vagyok veled, mert te azt akarod! Az a baj, hogy én már nem vagyok boldog.
- Azt hiszed, ezt én nem vettem észre? - kérdezte élesen Géza. - Mégis igyekeztelek imádni, és elhalmozni drága szarságokkal, hátha minden a régi lesz.
- Gézu, én már nem akarom, hogy visszamenjünk a múltba. Nem vagyok már beléd szerelmes, és csak azért vagyok még veled, mert megfenyegettél, hogy megölöd magad, ha elhagylak!
Géza fejcsóválva simogatta meg a lány arcát.
- De hát az nem fenyegetés volt, kicsim! Csak akkor a pillanat hevében úgy gondoltam, és kimondtam. Sosem kényszerítenélek semmire.
- Biztos ez? Tényleg elengedsz? - hitetlenkedett a lány.
- El... mert szeretlek, és azt akarom, hogy boldog légy.
Zsófi szeme könnybe lábadt. Nem is gondolta, hogy Géza ilyen megértő lesz. Úgy látszik nagyon félreismerte.
- Ó, Gézu! - Zsófi a fiúhoz bújt és átölelte. - Nagyon boldog voltam veled az elején, de valami elromlott, az érzelmeim elmúltak. Sosem foglak elfelejteni, hisz te voltál az első igazi szerelmem. Remélem találsz egy olyan lányt, aki úgy tud szeretni, ahogy én nem tudtalak, mert egy remek srác vagy... csak már nem nekem.
- Ugye azért barátok maradunk? - húzta a mellkasára a lány fejét Gézu.
A lány felkapta a fejét, és a zöld szemekbe nézett.
- Nem tartom jó ötletnek. Szerintem a barátság mindkettőnknek fájdalmas lenne. Talán idővel, valamikor lehetünk majd barátok, de most még nem lenne okos. Nehezebb lenne továbblépni. Egy darabig ne találkozzunk. Az idő majd begyógyítja a sebeinket.
- Igazad van, kiscicám. Még kérek egy búcsúcsókot, aztán kilépek az életedből.
- De ugye nem fogsz kárt tenni magadban?
- Persze, hogy nem! - mosolygott Géza. - Ahhoz túlságosan is szeretem az életem.
Géza a lány fölé hajolt, és lágyan megcsókolta. A csókban benne volt minden el nem mondott búcsúszó, és az egykor gyengéden kezdődő szerelmük.
A srác csak nagy sokára engedte el a lány. Még egyszer megérintette az imádott arcot, és úgy nézett rá, mintha örökre az emlékezetébe akarná vésni a vonásait.
- Viszlát, drágám! Légy boldog!
Ezekkel a szavakkal búcsúzott a srác, majd elsétált.
Zsófi egyszerre volt szomorú és megkönnyebbült. Jó érzés volt végre lezárni ezt a boldogtalanná vált kapcsolatot, de mégis kedvetlen volt, hisz Géza jó srác volt a túlzott ragaszkodása ellenére, szép emlékei is voltak vele kapcsolatban. El se hitte, hogy hónapokig kínozta magát azzal, hogy nem mert beszélni vele, holott felesleges volt az aggodalma, mert elég könnyedén fogadta az elválást.
Hirtelen arra lett figyelmes, hogy tapsolnak a háta mögött.
Persze Erik volt az, és megint átszökkent a kerítésen.
- Gratulálok a gyengeségedhez! - mondta a srác, mikor odaért Zsófihoz. - A teraszról végig kísértem a megható jeleneteteket. Igazán szenvedélyesen csókolóztatok ahhoz képest, hogy azt mondtad néha gyűlölöd! - gúnyolódott Erik. - De legalább rájöttem, hogy nem Géza a gyenge, hanem te, aki képtelen szakítani.
- Tévedsz, Erik. - nézett fel rá kihívóan a lány. - Amit te láttál az búcsúcsók volt. Elmondtam Gézának mindent. - felállt és a fiú elé sétált. - Tök megértő volt, el se hinnéd mennyire. Csendben, békében elváltunk. Ráadásul rájöttem egy igen fontos dologra: felhőtlen, boldog kapcsolatra vágyom veled!
Zsófi rájött, hogy azért nem volt eddig boldog, mert nem vette észre, hogy a szomszédban lakik a szerelem. Csak remélni tudta, hogy nem téved és Erik is hasonlóan érez.
- Én is, Zsófikám! - ölelte át a lány derekát Erik. - Én is, mert szeretlek! Ezért nem bírtam nézni a szenvedésed. Utánad esz a fene évek óta, csak nem hittem, hogy ez kölcsönös.
- Ó, Erik! - a lány boldogan vetette magát a fiúra, a nyaka köré fonta karjait.
- Elhiszed, hogy boldoggá akarlak tenni?
- Sőt, tudom! - ezzel magához húzta a fiú fejét és szenvedélyesen megcsókolta.
Zsófi megint boldog volt, és végre azzal a sráccal, akire mindig számíthatott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése