Hogy jutott idáig? Csak a szokásos sztori: beleszeretett, a pasi megkapta, aztán elhagyta. Ezt még talán túlélné, de van egy kis bökkenő: terhes lett. Bizony, gyereket hord a szíve alatt, s nem tudja mitévő legyen. Az abortusztól irtózik, képtelen lenne megszabadulni egy ártatlan emberi lénytől, viszont még az anyaszereppel sincs kibékülve. Tönkre ment az élete, az egyetemnek lőttek, nem tudja hogyan tovább, és még senkinek se mondta el, milyen helyzetbe került. Szigorú szülei kitagadnák, ha tudnák, barátnői kioktatnák, hogy lehetett volna esze.
Az élete kilátástalan lett, mégis megpróbálta tartani magát, hogy legalább a munkája megmaradjon. Egy hónapja egy strandbüfében dolgozott a Balaton parton, és próbálta nem kimutatni bánatát, hogy a vendégek és a főnöke elégedett legyen, hisz nagy szüksége van a pénzre, dolgozni akart, amíg csak bír.
Már hat hetes a Baba. Ebben már száz százalékosan biztos, mert a minap elment szabadnapján egy nőgyógyászhoz. Egészen addig úgy gondolt a magzatra, mint egy élősködőre, de aztán meghallotta a szívhangját, s tudatosult benne, hogy egy csöpp kis élet növekszik benne, aki csak rá számíthat.
És akkor döntött. Bárhogy alakul is az élete, nem veteti el a Babát, ha belegebed, akkor is felneveli és szereti fogja, amíg csak él. Mikor eljutott erre a pontra kicsit jobb kedvre derült, hisz már nem lesz egyedül. A Baba nem tehet róla, hogy megfogant, egy ártatlan lény, aki megérdemel egy szép életet.
Egy keddi estén viszonylag kevesen voltak a strandbüfében, mikor találkozott egy édes pasassal.
Csak négy napernyő alatt ültek vendégek, kávézva, vagy eszegetve. Anna egyedül is meggyőzte őket, rutinosan kiszolgált az asztalok közt. Munkatársára nem is számíthatott, hisz az egyik sarokban enyelgett új pasijával.
Már sötétedett, amikor az egyik piros napernyő alá beült az a bizonyos jóképű. Laza fehér inget és nadrágot viselt. Annának egyből megakadt rajta a szeme. A pasi magányosan telepedett le az asztalhoz, és egyből az étlapot kezdte tanulmányozni. Anna zavartalanul megfigyelhette. Fekete divatosra vágott haja volt, markáns arcát rövid borosta tette férfiassá, és ha jól látta, sötétbarna szeme volt. Ez a típus mindig megdobogtatta a szívét, de persze rögtön lehűtötte magát. Egy családos anya csak ne mustrálgasson dögös csávókat! Ráadásul Tamás aljas árulása után egy hímnemű sem keltette fel a figyelmét... eddig!
Megvárta míg a férfi leteszi a lapot, aztán nyugalmat színlelve odament hozzá. "Felvette" a vendégeknek szánt műmosolyát.
- Szép estét! Mit hozhatok?
A pasi felnézett rá, s valóban szívdöglesztő volt, mélybarna szeme veszélyt sugárzott az ártatlan naiv nőknek... Igéző mosollyal mérte végig a csinos pincérlányt.
Anna kissé zavarba jött, hisz nem lehetett túl szép látvány fekete térdig érő szoknyában, piros blúzában és zöld, zsírpecsétes kötényében. Szőkés barna haja is kócos volt az egész napi szélfúvástól.
- Csak egy gyros-tálat kérek kólával.
- Ö.… rögtön hozom. - bólintott Anna és bemenekült a konyhába.
Legalább öt percig várakozott, amíg a szakács összelökte a kért ételt, aztán a bárpulthoz ment és kiöntötte egy két decis üvegpohárba a hűtőből kivett Pepsi kólát. Mindezt egy fehér műanyag tárcára tette az evőeszközzel és egy szalvétával, aztán hatalmas sóhaj után kivitte a pasinak.
Próbált természetesen viselkedni, de még önmagának is erőltetettnek tűnt a mosolya.
- Jó étvágyat!... Ha még szeretne valamit, szóljon!
Meg sem várta a választ, elsietett a kis italpult elé. Csillával itt szoktak várakozni a bárszéken ücsörögve egy-egy újabb rendelésre. Felhajtott egy pohár kólát, mert megszomjazott, de aztán rögtön meg is bánta, mert mióta terhes, gyomra nem nagyon bírta a szénsavat. Álmodozva a hasára tette a kezét.
Jaj, kicsim, ne válogass! - gondolta. - Eljön majd az az idő, amikor sírva fogsz könyörögni egy kis Pepsiért! Apád például nagyon szerette. Úgy is ismerkedtünk meg, hogy sikeresen ráöntöttem egy pohár kólát...
Tamásra gondolva könnybe lábadt a szeme. Milyen más lenne minden, ha a fiú nem hagyja cserben, és most együtt örülhetnének egy drága gyermeknek! De nem! Az a kegyetlen fráter kinevette, még most is szóról szóra emlékszik, mit mondott, mikor elárulta, hogy terhes. "Na-ne! Hogy lehettél ilyen hülye, hogy nem védekeztél? Ez már a te bajod, picinyem! Vetesd el!" És ezzel a nyári kis kalandnak vége lett. Azóta Anna nem látta. Biztos lerövidítette a balatoni nyaralást, és hazament, kitudja hova.
- Kisasszony! - a megszólítás alig jutott el a lány tudatáig, úgy elmerült a múltban.
Gyorsan igazított a haján, és odament Mr. Jóképűhöz. Közben megállapította, hogy még a hangja is szexi. Álmodozni szabad...
- Tessék?
- Lehetne egy kérésem?
- Persze. Talán hívjam a szakácsot, mert nem ízlett az étel?
- Ó, az kitűnő volt. Köszönöm. Azt akarom kérni, hogy ülj ide hozzám, egy kicsit beszélgetni.
Anna ledöbbent. Csak nem felfigyelt rá?
- Ö.… én... izé... szívesen megtenném, de a kolléganőm nagyon elfoglalt, és egyedül...
- Gondolom, a vörös hajú, hasonló kötényes lányról beszélsz, aki már a pultban van.
Anna oldalra pillantott. Csilla pasija lelépett, és a lány már tényleg a bárnál nyomkodta a telefonját.
- Neked is jár egy kis pihenő, nem? - erősködött megint a jóképű idegen. Felvillantott egy szívdöglesztő mosolyt, amitől a lány lába megremegett, és pont ezért hezitált, mert veszélyesen vonzó volt az pasas, és nem a munkaidő miatt.
- Én ide dolgozni járok, nem szórakozni! - jelentette ki Anna határozottan, és remélte eléggé hűvösen.
- Ne kéresd már magad! Ha neki lehet, te is lazíthatsz öt percig.
Végül is igaza van... és most már kíváncsi volt, mit akar. Nem habozott tovább, leereszkedett a székre a pasival szemben.
- De tényleg csak öt percre! - villantotta haragos barna szemét a csávóra a lány.
- Oké-oké. - mosolygott megint Mr. Csodálatos. - Martin vagyok, és azért figyeltem fel rád, mert még sosem láttam olyan szomorú barna szempárt, mint a tied.
Anna kiakadt. Jól megfigyelhette ez az ürge, ha feltűnt neki a boldogtalansága.
- Nem tartoznak a vendégekre az én személyes érzéseim. - sütötte le szemét a lány.
- Oké, igazad van, de akkor se tudtam nem észrevenni, hogy valami nagyon bánt. Mi a baj? Szerelmi bánat? Elhagyott a barátod?
- Úgy gondolom, ez nem tartozik rád! - förmedt rá ismét Anna.
- Lehet. Bocs, hogy kíváncsiskodtam. A nevedet legalább elárulod?
- Anna vagyok.
- Szép név, és komoly, mint te. - mosolygott ismét Martin.
- Ez bók volt, vagy gúnyolódásnak szántad? - kérdezte a lány ellenségesen.
- Semmiképpen se akartam gúnyolódni, és bocsáss meg, ha így jött le. Csak eltöprengtem azon, hogy lehet egy ilyen gyönyörű lány ennyire elkeseredett. Hisz fiatal vagy még, előtted az élet!
- Miért? Hány évesnek nézel? Nem vagyok már kis csitri, és nekem is lehetnek óriási problémáim.
Martin jó darabig méregette a lányt zavarba ejtő pillantással és tüzes szemeivel.
- Olyan húsz éves lehetsz... - találgatott.
Anna akaratlanul is felnevetett.
- Ezt bóknak veszem. Négy éve túl vagyok a huszadik szülinapomon.
- Ejha! Százszor szebb vagy, amikor nevetsz!
Anna megint zavarba jött. Miért ilyen kedves ez a férfi? És miért most bukkant fel, amikor ő eldöntötte, hogy száműzi a pasikat az életéből?
Gyorsan elterelte magáról a szót:
- És én kitalálhatom, te hány éves vagy?
- Rajta! Próbálkozz!
- Huszon... hat talán?
- Majdnem. Huszonnyolc!
- És itt nyaralsz?
- Nem, helyi lakos vagyok. De te biztos nem idevalósi vagy, mert akkor ismernélek.
- Valóban nem. Lassan két hónapja dolgozom itt, de a szüleim Győrben laknak, oda járok egyetemre. Idénymunkán vagyok, és nem messze lakom albérletbe két csajjal, de ez csak átmeneti.
- Nagyon örülök neki, hogy itt találtál munkát. Borzasztó lett volna, ha sosem találkozunk. - vigyorgott Martin kisfiúsan.
S Anna aggódni kezdett, mert kezdte egyre jobban megkedvelni.
- A sors keresztezte útjainkat. - jegyezte meg búskomoran. Csak pont a legrosszabbkor...
- Te hiszel benne? Mármint abba, hogy nincsenek véletlenek, és előre meg van írva, hogy találkozzunk?
Anna csak a fejét csóválta.
- Nem... ilyesmi nem létezik...
Mert ha igaz lenne, akkor Ő sosem találkozott volna Tamással, és nem ülne itt leányanyaként.
- Megint olyan szomorú lettél. Bár a szívedbe láthatnék!
- Még szerencse, hogy nem! Mondtam már, hogy erről nem akarok beszélni.
- Oké, akkor beszéljünk másról. Találkozhatunk máskor? Mondjuk egy szabadnapodon? Van benned valami különleges, ami megfogott, és nagyon szeretnélek közelebbről megismerni. - kérte Martin.
Meg kell mondjuk, Anna díjazta a pasi nyíltságát, de annyira rosszkor jött!
- Nem lehet... ez... ez lehetetlen! - rázta a fejét hevesen.
Borzasztó érzés volt visszautasítani ezt az álomlovagot, de nem akarta, hogy reménykedjen. Ráadásul nem varrhat a nyakába egy zabigyereket! Biztos volt benne, hogy csak addig tart a pasi érdeklődése, míg fény nem derül a titkára.
- Már hogy lehetne lehetetlen? Mindent lehet, csak akarni kell!
- De én nem akarok tőled semmit, érted? - fortyant fel Anna, mert csírájában el akarta fojtani a férfi érdeklődését, úgysincs jövőjük! - Kedves vagy, jól elbeszélgettünk, de ezzel vége! Menj a dolgodra és keress magadnak szórakoztatóbb társaságot!
- Csakhogy engem te érdekelsz! Az nem számít? - erősködött Martin, s kitartása meglágyította a lány szívét, mégis erős akart maradni.
- Nem! Semmit se számít! - felállt, hogy faképnél hagyja.
- Pedig én nem adom fel! Minden nap eljövök, és addig ülök a nyakadon, míg ki nem csikarok egy randit!
- Akkor szörnyen meg fogsz hízni!
És Martin betartotta, amit ígért. Nap mint nap ott ült, volt, hogy ebédidőben, kora délután, vagy vacsoraidőben, és csak nézte, és nézte Annát.
A lányt ez nagyon idegesítette, de nem tehetett ellene semmit. Nem zavarhatott el egy vendéget. Ha botrányt csinált volna, búcsút mondhatott volna a jól fizető állásnak.
Martin többnyire zárásig marad, és mindig megkérdezte, hazakísérheti-e. A lány mindig durván lerázta, de ötödik estétől nem kérdezte, egyszerűen csak követte.
Anna fintorogva tűrte a dolgot. Bár tetszett neki Martin rajongása és kitartása, nem mert reménykedni. Biztos nem kéne neki más "fattya". Míg a lány némán sétált, a srác vicces történeteket mesélt, udvarolt, kezdte elbűvölni a lányt, és cseppet se zavarta Anna tüntető hallgatása.
A harmadik hazakövetős este után Martin megkérdezte a bérház kapujában:
- Meggondolta már magát szívem hölgye, és hajlandó velem tölteni egy napot?
Anna csak mosolygott. Szó szerint lehengerelte ez a pasi. Nem csak a kinézetével, a vicces, elszánt, erős személyisége is úgy vonzotta, mint a méz a medvéket. Ráadásul intelligens, figyelmes és roppant barátságos volt. Anna ellágyult. Mi baj lehet, egy vidám, együtt töltött napból? Ha nem engedi közel magához a fickót, és kapcsolatukat képes a barátság medrében tartani, nem lesz semmi gond.
- Holnapután szabadnapos vagyok. - adta be végül a derekát. - Ha előállsz valami ellenállhatatlan ötlettel, talán igent mondok.
- Mit szólnál, ha áthajóznánk Tihanyba?
- Ó, mindig szerettem volna megnézni az apátságot, de eddig nem volt rá alkalmam. - csillant fel Anna szeme.
- Ez igent jelent?
- Jó, legyen igen.
- Oké, akkor pénteken kilencre itt leszek érted, és reszkess, mert elrabolom a szíved! - tréfált Martin.
- Próbálkozz csak, úgysem fog sikerülni! - vágott vissza Anna, s ezzel bement a házba.
Sajnos Anna tévedett. Csodás napot töltött Martinnal. A karizmatikus pasi már-már levette a lábáról. Ölelkezve ültek a hajón, aztán kézen fogva sétáltak a Tihanyi-félszigeten, és a csodás apátságban. Délután hatalmas sóspereceket vettek és a templom kertjében, a fűben ücsörögve békésen elfogyasztották. Anna tényleg nagyon jól érezte magát, s valahogy természetes volt, hogy Martin megcsókolja. Ott a fűben a fák árnyékában, a kellemes szélfúvásban a helyzet adta magát. A csók csodás volt, gyengéd, mámorító, és Anna érezte, hogy mindkettőjük részéről szívből jött.
Ettől a lány rögtön megrémült, azonnal visszavonulót fújt. Követelte Martintól, hogy vigye haza. Elromlott a remek hangulat, Martin nem titkolta csalódottságát. Anna pedig duzzogott, mert haragudott saját magára.
Már Anna háza elé értek, mikor a piros rövid ujjú inges és szürke lenvászon nadrágos Martin nem bírta a hallgatást.
- Anna, miért vagy ilyen? Tudom, és éreztem, hogy neked is jelentett valamit az a csók!
- Hallucinálsz! - tagadta a lány. - Továbbra sem akarom, hogy bármi is legyen köztünk, és az lenne a legjobb, ha nem is találkoznánk többet!
- Képtelenséget kérsz tőlem, szomorú szemű angyalom! - Martin gyengéden megérintette a lány kedves arcát. - Már menthetetlenül beléd szerettem!
Anna elhúzódott tőle, és megütközve nézett Martinra. Csak állt a szakadt bérház előtt és könnybe lábadt a szeme.
- Szeretsz?
- Igen, mindennél jobban! Próbáltam az értésedre adni, de te nem akarsz tudomást venni az érzéseimről.
Anna már nem tudta titkolni fájdalmát, könnycseppek gördültek végig az arcán.
- Nem érted, ugye? Te nem szerethetsz engem! Én... nem én vagyok a neked megfelelő nő! Felejts el!
Kifakadása után Anna zokogva, fájó szívvel bemenekült a házba.
Martin szomorúan nézett utána, de hagyta, hogy elmenjen.
Másnap a lány cefetül érezte magát, igaz csak lelkileg, mégis betelefonált a munkahelyére, hogy betegeskedik, és otthon maradt. Csak búsult és sírt. Siratta azt az életet, amit Martinnal élhetett volna, ha korábban találkoznak.
Kivett három nap szabit, hogy a sebeit nyalogassa, és kicsit összeszedje magát.
Vasárnap délután, hogy tegyen valamit sápadtsága ellen, kifeküdt a teraszra egy nyugágyba piros bikini felsőben és pamut sárga rövidnadrágban. Kezeit akaratlanul is a hasára tette, amit kellemesen melengettek a napsugarak. Már kezdte észrevenni magán a testi változásokat. Melle megduzzadt, alig fért bele a csöpp bikini felsőbe, felszedett pár kilót, valamennyit pocakra. A gyerekére gondolt. Vajon kire fog hasonlítani? Kék szeme lesz, mint az apjának, vagy barna, mint az övé?
- Szóval itt bujkálsz...
Anna rémülten ült fel. Martin mindig akkor bukkant fel, amikor a gyerekére gondolt. A férfi a teraszon állt a fakorlátnak dőlve. Fehér pólóban és laza kék halásznadrágban sportos volt és vonzó.
- Tűnj el! Látni sem akarlak! - förmedt Martinra dühösen.
Martin mintha meg sem hallotta volna, lazán leült a földre a nyugágy mellé.
- Nem megyek sehová, míg meg nem magyarázod a viselkedésed. Szerelmet vallok, te meg elzavarsz, holott érzem, hogy te is így érzel!
Anna iszonyú haragra gerjedt. Remélte, az igazság végleg elűzi a férfit.
- Tudni akarod az okát? Hát legyen! Két hónapos terhes vagyok! Persze a mocsok apa lelépett, én meg itt maradtam a gyerekkel!
Martin megfogta a lány kezét, de szeme se rebbent. Arcáról nem lehetett leolvasni érzéseit.
- Én meg már azt hittem, valami szörnyű betegséged van.
- Még hét hónapig "beteg" is leszek, de majd csak megbirkózom vele.
- Úgy akartad mondani, hogy megbirkózunk vele? Mert ha azt hiszed, a terhességed elriaszt, akkor nagyot tévedsz! Szeretlek, akarlak téged, és a gyerekedet is!
- Ó, Martin - Anna meghatódva borult a férfi karjába. - én is szeretlek, csak azt hittem, neked nem kéne más gyereke és...
- Sss! - tette ujját a lány szákára Martin. - Ne törődj semmivel, csak ölelj! Költözz hozzám, neveljük fel együtt... A mi gyerekünk lesz!
Anna boldogan csókolta meg szerelmét.
Már nem hitt benne, hogy valaha szerelmes lesz, de csak lehet valami a Sorsban. Az égiek küldték az útjába ezt a csodás fickót, hogy elrabolja a szívét, és rendbe hozza kisiklott életét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése