Ő az enyém!

Az  Ő, vagy az öccse? második része, Petra és a szívtipró Alex története...

Petra vagyok, tizenkilenc éves, és az ország számtalan kis porfészkeinek egyikében lakom. Nem hülyéskedek, mikor azt mondom, az ilyen kis falvakban szinte semmi sincs. Két kocsmán, egy cukrászdán és a focipályán kívül nem sok szórakozási lehetőségünk van nekünk fiataloknak. És ha ez nem volna elég, a miénk az utca utolsó háza, szinte forgalom sincs erre, viszont a szomszédokra nem panaszkodom. Az előttünk lévő házban laknak Kovácsék, két fiúk Alex és Andris. Jóban vagyok a srácokkal, András az osztálytársam, a bátyja Alex pedig végzős lesz ugyanabba a gimibe. A szomszéd kisvárosban járunk át, minden nap átbuszozunk. De most nyár van, nincs suli, ráadásul kedvenc velem egyidős uncsi-tesóm is nálunk nyaral éppen. Szeretem Évát, jó fej, de tegnap este csúnyán kibabráltam vele. De mielőtt erre kitérnék, tudnotok kell, hogy nyolcéves korom óta oda vagyok Alexért. Már egész kicsi koromban rájöttem, hogy a szomszéd fenegyerek több nekem, mint barát. Az évek során Alex egyre dögösebb lett, de rajongásom iránta mindig balul sült el, veszekedések, gyűlölködések lettek, mégis valamiféle furcsa összetartozás jellemezte a kapcsolatunkat. Az utóbbi öt évben öltük egymást, ment a kötekedés közöttünk, szerintem élveztük, ha húzhattuk a másikat, és pechemre Alex sosem gondolt arra, hogy több legyen köztünk, mint barátság. Belezúgtam rendesen, és pokoli volt végig nézni, hogy egyik csajt cseréli a másikra. A szemem előtt enyelgett helyi, vagy környékbeli libákkal, aztán két évig néztem, hogy a falu cicababájával, szenvedélyes, de viharos kapcsolatot folytatott. Most értem a jelenbe, mert múlt héten megtudtam, hogy végleg szétmentek a macával, de most meg jött Évi. Egy utálatos dög vagyok, mert féltékeny vagyok kedvenc unokatesómra! A minap, amikor bemutattam Évát a fiúknak, rögtön láttam, hogy Alexnek bejön a rokon. Nem csodáltam, Évi csinos és aranyos, de belebetegednék, ha ő csapná le a kezemről a több mint tíz éve imádott pasit. Bevallom, tegnap délután elvetettem a sulykot. Alex biciklizni hívta Évit, én meg voltam olyan szemét, hogy megelőztem, azt mondtam dolga van, így én mentem Alexszel. Iszonyú jó volt mikor felpattantam elé a vázra, és éreztem erős, meleg testét magam mögött. Körülvett évek óta ismert, egzotikus illata, szőrös, napbarnított fekete tetkós karja körülölelt, én meg dobogó szívvel sóhajtoztam, és álmodoztam, mert sajnos az érzéseim egyoldalúak voltak. Amúgy semmire se mentem ezzel a manőverrel, hiába akaszkodtam rá, nem jutottunk előrébb. Tudjátok, mi történt? A Zöld Kuckóba vitt, - így hívták a kedvenc kocsmánkat, ahol zenegép, csocsó és biliárdasztal is volt. Nem fogjátok elhinni, hogy azért hívták így a helyet, mert sötétzöldre volt festve kívül-belül. Bocs, elkalandoztam, térjünk vissza Mr. Pöcsfejre! A kocsmába belépve Alex egy az egybe megfeledkezett rólam. Csatlakozott a haverjaihoz, legurítottak pár hideg sört, én meg jobb híján csatlakoztam a szomszédos asztalnál ücsörgő Anikóhoz és Nórához, a csajokkal egy suliba jártunk. Akkor ütött csak meg a guta, amikor halottam, miket mond Alex a srácoknak Éváról. Ódákat zengett unokatesóm virgácsairól, feszes melleiről, aztán arra is kitért, miket csinálna a dögös testű lánnyal. Fort bennem a méreg, ezért felpattantam, és kértem Nórit, hogy menjünk haza. A hosszabb úton sétáltunk, hogy barátnőm felé menjünk. Alig tudtam elaludni, mert egész éjszaka a szomszéd pöcsfejet szidtam. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy miért van az, hogy Alexnek mindenki jó, csak én nem!

Úgy döntöttem, elég az önmarcangolásból, ideje felkelni. Reggel kilenc óra volt, de már hét ágra sütött a nap, odakint tombolt a kánikula. Gyorsan belebújtam egy könnyű, nyári, piros, fehér virágos rövid naciba és egy fekete spagettipántos topba. A konyhába mentem, reggelit készíteni. Kenyeret pirítottam, és teát főztem magamnak és Évának. A szüleim már dolgoztak. Anya a postán dolgozott, apa a helyi fatelepen. Épp kész lettek a kenyerek és a tea, mikor felbukkant Évi. A barna, hosszú hajú csajszi lila nyári ruhában és feje tetejére gumizott hajjal csatlakozott hozzám. A gyors üdvözlés után enni kezdtünk. Féltem megtenni az első lépést, pedig tudtam, hogy bocsánatot kéne kérnem a tegnapi csúnya viselkedésemért. Nem lehetünk haragban, amikor ősidők óta ismerjük és szeretjük egymást. Miközben gyűjtöttem a bátorságot, feltűnt, hogy Évi ki van virulva. Dudorászott, csillogott a szeme, és olyan fesztelen volt, mint aki megnyerte a lottó ötöst. 

  - Bocs, hogy tegnap genyó voltam és leléptem Alexszel. - böktem ki végül egy hatalmas sóhaj után. 

  - Semmi gond. Nincs harag. Alex mondta, hogy kocsmázni mentetek, de te hamar leléptél. 

Szörnyű gyanúm támadt. Honnan tudja hová mentünk, és mikor beszélt Alexszel?

  - Mikor beszéltél vele?

  - Tegnap este átmentem a szomszédba, amíg te a barátnőddel sétálgattál. 

A szívem meg akart hasadni. Biztos voltam vele, hogy uncsi-tesóm jó hangulatának köze van Alexhez. Ha összejöttek, tuti belehalok!

Szóra nyitottam a szám, meg akartam kérdezni, mit csinált ott és kivel, de megelőzött, mesélni kezdett:

  - Unatkoztam, azt hittem ott vagy Alexszel, de hamar kiderült, hogy nem. Jaj, Petrus! Fantasztikus dolog történt! Összejöttem Andrissal!

Leesett az állam. Hogy lehet ez, amikor tegnap még arról beszélt, hogy neki is az idősebbik Kovács tetszik? Létezik, hogy egy este alatt ekkorát fordult a világ?

  - Hogyhogy?

Éva részletesen elmesélte miről maradtam le. Meglepett ez a fordulat, de két okból is örültem nekik, először is: András és Évi megérdemli a boldogságot, együtt meg pláne, és másodszor: így a szívdöglesztő pöcsfej megmarad nekem!

Örömmel ugrottam fel és ölelgettem meg Évát. Tényleg szuper, hogy boldog, és az is, hogy Andris ilyen remek csajt talált. 

Olyan forróság tombolt odakint, hogy nem merészkedtünk ki a házból. A hűvös, besötétített szobámban csajos, romantikus vígjátékokkal szórakoztattuk magunkat. Az utolsó filmre Évi már nem nagyon figyelt, mert Andrással telefonon pötyögött. Öt után kopogtak a szobám ajtaján. Ijedten húzódtam ki az ágy szélére, mert bárki is volt az, szégyelltem volna, ha elnyúlva találnak az ágyon. 

 - Andris lesz, az előbb írta, hogy átjön. - közölte Éva, és már röppent is az ajtó felé, hogy beengedje szerelmét. Rögtön a zöld pólós srác karjába vetette magát, és szenvedélyes csókba forrtak össze.  Nem miattuk kerekedett ki a szemem, hanem azért, mert a kis Kovács nem egyedül jött, Alex az ajtófélfának dőlt. Csibész mosolyt villantott rám, aztán ellökte magát, mellém huppant és a nyakam köré fonta a karját. Egész nyáron atlétákat hordott, hogy lebarnuljon és villogjon a tetkóival. Ezúttal piros ujjatlan volt rajta a felső, farmer térdnadrággal. Haja szokás szerint művészien be volt zselézve, arcát fekete borosta takarta, sötétszürke szeme pajkosan csillogott.

  - Neked is hányingered van tőlük, Pöttyke? - kérdezte Alex a nyakam szorongatva. Közelsége és figyelme jól esett, ugyanakkor el is keserített, hogy tojik rám, mint nőre, ez a pöcs. És a becenévre visszatérve, még tizenkét éves koromba ragasztotta rám, amikor együtt festettük barnára a kerítésünk és bénázva összepettyeztem a festékkel az arcom, ami persze napokig nem ment le. Így lettem neki Pöttyke a Petra helyett. Bosszantásképpen én viszont nem csak a háta mögött szólítottam pöcsfejnek. 

   - Nem! Én határozottan örülök a szerelmüknek. - mondtam rögtön, és már csak megszokásból is ellenkező véleményen voltam, mint ő. Közben a karját is lefejtettem magamról, na nem mintha zavart volna, inkább azért, mert zsigerből mindig piszkáltuk egymást. 

  - Annak én is, csak rossz nézni ezt a nyalakodást. - pillantott grimaszolva az ölelkezőkre a jóképű bátyus.

  - Csak nem megcsömörlöttél a szerelemtől, mert az édes Szandikád összetörte a szíved? - kérdeztem gúnyosan. Szívesen bántottam, csakhogy kiváltsak belőle némi érzelmet. 

  - Ne is emlegesd azt a hülye szukát! Tudtad, hogy Pazonyi Gabival vigasztalódik? 

  - Nem tudtam. - feleltem, de honnan is tudhattam volna? Tegnap lett volna rá lehetősége, mégsem beszélgetett velem. - De nem csodálkozok. Az a nyikhaj illik hozzá!

  - Igen? - villant rám haragosan a majdnem fekete, igéző szempár. 

Rögtön éreztem, hogy rosszat mondtam, és a napnál is világosabb lett, hogy még nincs túl az exén. Ez fájt, nagyon fájt. Mégis mivel kötötte magához ezt a nagymenőt ez az agyonsminkelt, kényes, szőke lotyó? 

  - De te miért is vagy itt? Azt vágom, hogy a tesód Évihez jött, de te? - váltottam gyorsan témát. 

  - Ja, igen! - kapott a homlokához Alex. - Szólni jöttem, hogy ma este bulizunk. Bográcsozunk nálunk a hátsó udvarban és megünnepeljük, hogy a kis öcsém végre becsajozott. 

  - Jó ötlet. - lelkesedtem fel egyből. Már csak azért is örültem, mert ha piálunk, bulizunk, könnyebben a közelébe kerülhetek. - Hányan leszünk?

  - Nem sokan, vagy tízen. Piáról már gondoskodtam, a bográcsba meg paprikás krumpli kerül. 

Míg mi beszélgettünk, szerintem Évi és András levegővétel nélkül smárolt még mindig a szobaajtóban. 

  - Remek lesz! 

  - Ja! Egy óra múlva átjöhettek, számítunk rátok a krumplipucoláshoz. - Alex megpaskolta a térdem, aztán felállt. Megragadta öccse nyakát és elrángatta Évitől. - Na, húzzunk, Rómeó! Míg a csajok díszbe vágják magukat, mi addig előkészítjük a terepet. A kerti bútorok mellé ki kell hordani a zenefelszerelést, vízre tenni a piát, össze kell szedni a kaja hozzávalóit, meg még kismillió dolog van!

  - Hajcsár! - panaszkodott vicces pofát vágva Andris, és még csak azért is lopott egy újabb csókot Évitől, mielőtt testvére kirángatta. Viharos távozásukat nevetve figyeltük Évivel, aztán már kapkodni kezdtünk, hogy elkészüljünk a bulira. Felváltva tusoltunk le, aztán öltözködni, sminkelni kezdtünk. 

Nagy gonddal készültem, a ma estében lehetőséget láttam. Farmer miniszoknyába bújtam, és egy rózsaszín, mélyen dekoltált, ujjatlan divatos felsőbe. Sötétkék szemem vastagon kihúztam szemceruzával, szempillámat is meghosszabbítottam a göndörítő spirállal. Rúzst nem használtam, mindig hamar lekopott. Sötétbarna, vállig érő hajam végét kifelé sütöttem, aztán kicsit felborzoltam, hogy szexi hatása legyen. Már a telitalpú fekete szandált is felvettem, mire Éva előjött a fürdőből. Unokatesóm vicces két copfba fogta a haját és csak egy laza, bordó miniruhát viselt. Megmondtuk anyuéknak, hogy csak a szomszédba megyünk, aztán kifosztottuk a szekrényből a chips és keksztartalékot, hogy átvigyük. Mire átmentünk, a srácok már beüzemelték a zenefelszerelést, halk, mulatós zene szólt. A műanyag kerti székek mellett állt egy ütött-kopott ezeréves asztal, amin a vacsora összetevői sorakoztak, kis és nagy poharakkal együtt. A rozoga asztal alatt egy tejes ládában hideg vízben sorakoztak a sörök, kólák és pálinkásüvegek. Az asztal végébe leraktuk a nasit. A konyhai munka ránk várt, de nem ezen akadtam ki. Amíg András két haverjával, Pistivel és Dáviddal a bográcsállvánnyal és a tűzrakás előkészületeivel foglalatoskodott, addig Alex a fehér műanyagfotelben ült ölében Fannival, a falu kurvájával, sörrel a kezében és épp a csajjal, és annak nővérével, Gizivel szórakozott. Nóri barátnőm az utca elején lakó Márkkal és húgával, Marcsival beszélgetett. Mégis ki a fene hívta meg Fannit és a nővérét? A két ribi úgy csüngött Alexen, hogy egyből a guta kerülgetett. 

   - Sziasztok! - ugrott elém a fekete pólós és farmer halász gatyás Nóra. - Már alig vártam, hogy gyertek! Gyorsan essünk neki a főzésnek, mert ha itt mindenki berúg, nem lesz kaja!

Fort bennem a méreg, hogy nekem jut a konyhai robot, míg Alex a kis ribikkel enyeleg. András jött hozzánk, megölelgette Évit, aztán Nóra, Éva és én nekiestünk a krumplipucolásnak, Marcsi bevállalta a hagymát, Andrásék megrakták a tüzet. Jobb is, hogy a munkával lefoglaltam magam, mert így kevésbé tudtam figyelni Alexékre. Csak az volt a baj, hogy mindig akkor pillantottam rájuk, amikor nem kellett volna. Jól láttam, mikor a srác keze a szőke, zöld szemű Fannika szoknyája alatt matatott, vagy amikor Gizi a srác karját tapogatta a tetkók mintáját tanulmányozva. Már pirult a hagymás zsír a bogrács alján és mi "dolgozók" is lecsaptunk két feles szilvát fejenként, amikor Alex közénk jött két oldalához ölelve cicababáit. Persze csak inni jöttek, kuncogva és jócskán mellé csepegtetve töltöttek meg három feles poharat pálinkával, lenyelték, kólával leöblítették, és csak azután nézett felénk a srác.

  - Bandika! Pöttyke ne menjen a bogrács közelébe, mert elsózza a kaját, mint a múltkor! - szólt a testvérére, aki épp egy műanyag tálból markolta át a feldarabolt krumplit a bográcsba. 

  - Talán szerelmes. - vihogott a barna hajú, copfos, barna szemű, kék miniruhás Gizi. 

  - Petruska? Ugyan már! Neki nincs is szíve! - gúnyolt Alex, és kihívóan nézett rám, miközben egyet arrább lépett, hogy feljebb vegye a hangerőt a fészerből árammal kivezetett hifin. 

Nem válaszoltam neki, csak küldtem felé egy gyilkos pillantást, de legszívesebben felkaptam volna az előbb letett konyhakést és a fejébe repítettem volna, vagy a szívébe, és jól megforgattam volna, amiért csúfot űzött belőlem az egész társaság előtt. Alex csak fújt rám, aztán arrébb rángatta kis kedvenceit és Mc Hawer egyik ritmikus számára táncolni kezdett velük. 

Imádtuk a lakodalmas muzsikát, az ilyen zenére tudtunk csak igazán mulatni.

  - Nóri, Dávid, gyertek ti is! - kiáltotta a piros miniszoknyás és fekete csillogó toppos Fanni. Elkapta Nórit, és a pasiját Dávidot, majd táncolni rángatták őket. Elég spicces volt a társaság, Alexszel az élen, csak azt nem tudtam, hogy addig ittak ennyit, míg mi Évivel elkészültünk, vagy már félig beállva érkeztek-e. De végül is nem számított, csak rosszat sejtettem, mert az alkohol rossz tanácsadó. 

Tüntetően hátat fordítottam a bulizóknak, megittam egy vodkanarancsot Andrissal, Évivel és Pistivel. 

A fekete hajú, sötét szemű Pisti Alex osztálytársa volt. És mivel az új pár vállalta, hogy ügyel a kajára én is táncolni mentem Pistivel. Akkor már Matyi és a Hegedűs húzta a talpalávalót. Próbáltam elengedni magam, és a táncpartneremre figyelni, de akárhányszor megforgatott, mindig a nyakam nyújtogattam, hogy lássam, mit csinál Alex és spicces barátnői. Egyébként jó volt Pistivel táncolni, volt ritmusérzéke, bár kezdett zavarni, hogy keze egyre többször kerül derekamról lejjebb, vagy feljebb. Ha ki akar kezdeni velem, rossz lóra tett. Hogy kicsit szabaduljak tőle, elrángattam Évit a bográcstól és szerelmétől, hogy bevezessem a falusi bulik örömébe. Hamarosan már Marcsi és Márk is velünk tombolt. Felcsendült a kedvenc számom, Nótár Mary-től a "Piros Színű Ruha", ha ezt halottam, mindig felelevenedtem, csak az volt a baj, hogy erre mindig Alexszel táncoltam. Négy-öt éve bulizgattunk, hol náluk, hol közös haveroknál, de mindig úgy alakítottuk, hogy erre a zenére együtt táncoljunk. Azért szerettem ennyire ezt a dalt, mert arról szólt, hogy Mary felveszi a piros ruháját, mulatni megy és elfelejti csalfa babáját, nem sír már utána, de ez persze nekem sosem sikerült...

És ahogy sejtettem, jött is Alex, kezem kihúzta Márkéból, és kisajátítva félretáncolt velem a tömegből, a fészer elé húzott. Már nyolc körül járt, kezdett sötétedni, de még nem kapcsoltuk fel a kinti fényeket. 

Mindig is Alexszel szerettem a legjobban táncolni. Már közös ritmusunk volt, szinte tudtuk mikor milyen mozdulatot fog tenni a másik. A karjába éltem csak igazán, s nem is értettem, hogy nem veszi ezt észre. Fájt érte a szívem, de vagyok olyan hülye, hogy ezt sose mertem a tudtára adni. Hogy eltereljem a gondolataimat, miközben egymás kezét fogva roptunk, szemébe nézve megkérdeztem:

  - Mit akarsz te Fannitól?  

  - Na, vajon mit? Megdugni!

  - És nem zavar, hogy már a fél falu végig ment rajta? 

  - Mért zavarna? Lefektetni akarom, nem elvenni. - vigyorgott Alex, mint egy éhes oroszlán. 

Szavai bántottak, és az is, hogy folyton ribancokat hajszol, amikor itt lehetnék neki én. Már olyan szinten kiakadtam, hogy nem tudtam visszanyelni az indulataimat. 

  - Szánalmas, hogy folyton ribancokat hajszolsz, amikor vannak körülötted normális lányok is, akik önként és dalolva lennének veled, csak te nem veszed észre!

  - Hát igen... Évi jó lett volna, erre a kis majom öcsém nem becserkészte? Kurva bosszantó!

  - Magamról beszélek, te idióta pöcs! - köptem ki, mielőtt meggondoltam volna magam. Már nem is táncoltunk, csak álltunk és farkasszemet néztünk egymással. Nem törődtem a mögöttünk kurjongató bandánkkal, és csak azt is fél füllel hallottam, hogy Bódi Guszti énekel. Alex arcát, reakcióját figyeltem.

Mikor eljutott a srác alkoholmámoros agyába szavaim értelme, hahotázni kezdett. Úgy röhögött, mintha a világ legjobb viccét meséltem volna el neki. A nagy röhögésben a hasához kapott, másik kezével megkapaszkodott a fészer ajtajában, de nem vette számításba, hogy a vezeték miatt nincs bezárva, ezért a faajtó nem tartotta meg a súlyát, elkezdett dőlni befelé, én meg ijedtemben utána kaptam, de túl nehéz volt. Eldőlt a földön, én meg rajta landoltam. 

Levegő után kapkodva dünnyögött alattam, nem lehetett kellemes a földre csapódni az én súlyommal együtt. Hirtelen korom sötét lett, mert az ajtó becsapódott mögöttünk. 

Azt se tudtam, mit csináljak. Szálljak le róla, és meneküljek, hisz kiröhögött, vagy vegyem kezembe az ügyet és legyek még egyértelműbb? 

  - Annyira részeg vagyok, hogy azt képzelem felajánlottad magad nekem? - kérdezte dünnyögve Alex, és megragadta a derekam. 

Nem vártam meg, míg eltaszít magától. Mellkasáról felcsúszott a kezembe a nyakába, majd kitapogattam a sötétben az arcát. 

  - Te idióta! - szidtam, amikor ujjaim borostás állára találtak, aztán megtettem azt, amire tizenegy éve vágytam. Megcsókoltam. Először meglepődött, meg se mozdult, de aztán átvette az irányítást. Nyelve ajkaim közé csúszott, erős karjával úgy ölelt, hogy majd kiszorította belőlem a szuszt. Szenvedélyesen, vadul csókolt, s azon nyomban elöntött a forróság. A csók felülmúlta minden várakozásomat. Erről álmodtam évek óta, de a valóság jóval túlszárnyalta a képzeletem. Alexszel csókolózni maga volt a mennyország. Ajka forró volt, teste alattam kemény, karja körülöttem a legkényelmesebb fészek, amibe hirtelen belecsöppentem. Veszett energiával csókolt, máris úgy éreztem, ebből sosem elég. Szívem gőzmozdonyként zakatolt, nyögve préseltem magam hozzá, és viszonoztam a mámorító, vad csókot. Alex beindult, már nem csak csókolt, mohón tapogatott, simogatott, ahol csak ért. Testem forró lázban égett, miden porcikám őt kívánta, s alig kaptam levegőt egy-egy fullasztó csók között. Nem tudom meddig feküdtünk ott a földön egymásba feledkezve, de magamhoz tértem, amikor két kezével a fenekembe markolt, majd megpróbált a bugyimba nyúlni. Elhessegettem a kezét, de még csókoltam. Ráeszméltem, hogy neki most, mindegy milyen, csak nő legyen. Akartam őt, mindennél jobban, de nem itt és nem így! Félrészegen, vadul egymásnak esni egy koszos fészerben nem épp egy leányálom. Ráadásul attól is tartottam, hogy annyit ivott, hogy reggelre elfelejti, mi történt itt. 

Erőt vettem magamon, megszakítottam a csókot, de máris úgy éreztem, most csinálom életem legnagyobb hülyeségét. Végre ott voltam, ahol pulyakorom óta lenni akartam, az imádott fiú karjában, mégis visszakoztam. Még mindig rajta feküdtem, de karommal megtámaszkodtam két oldalt a feje mellett. 

  - Ide figyelj, Kovács Alex! Ha holnap is akarsz józanon és világosban, állok elébe. Ha most lefekszem veled, csak egy felejthető numera leszek egy részeg bulin, és nem akarok az lenni! Szóval gondold meg mit akarsz, és legyünk együtt holnap, de ha nem, akkor pukkadj meg!

Ezzel felálltam, eltapogatóztam az ajtóig és kitártam. Szerencsére a fészer falán már felkapcsolták a villanyt és a konyha mögötti kis terasz előtt is égtek a napelemes kislámpák, így a beszűrődő fényben megigazítottam a ruhám. Odakint a buli már a tetőfokára hágott, Fenyő Miki énekelt a Csókkirályról.  Hát egyhez nekem is volt szerencsém! 

Andris és Évi elég közel táncoltak az ajtóhoz, ezért pont észrevették, mikor kiléptem a fészerből a mögöttem támolygó Alexszel együtt. 

  - Ti meg mit csináltatok a fás pecuban? - kérdezte vigyorogva Andris, akinek pirospozsgás arcáról arra következtettem, hogy már ő is jó párszor a pohár fenekére nézett. Róla rögtön eszembe jutott, hogy ő volt a kaja felelős, így ijedten a bogrács felé lestem. Szerencsére Marcsi és Pisti figyelt a bográcsra. 

  - Mit csináltunk volna? Veszekedtünk. - válaszoltam, hisz nagyrészt igaz volt. 

  - Is. - vakkant Alex és kicsit imbolyogva megindult a piás asztal felé. Benyomott egy felest, aztán Fanniékhoz sietett. A kis csaj örömmel vetette rá magát, és panaszkodott, hogy azt hitte, elnyelte föld. 

Csak akkor mentem az asztalhoz, mikor Alex és rajongótábora a táncolók közé vetette magát. 

Szomjas voltam, de egyelőre nem kívántam alkoholt, így csak egy kis ásványvizet öntöttem egy eldobható, fehér pohárba. Azt kortyolgatva léptem Marcsiékhoz, hogy megnézzem a kaját. Megtudtam tőlük, hogy mindjárt lehet enni, már a kolbász is belekerült a bográcsba, csak várták, hogy kicsit rotyogjon még egyszerű ételünk. Persze evés előtt dukált inni egy kör áldomást, aztán a banda sorba állt a bográcsnál és műanyag tányérokba mindenki szedett magának, amennyit csak enni akart. Én csak egy nyúlfarknyit szedtem, csakhogy megkóstoljam, elment az étvágyam. Mivel Alex, Gizi, Fanni és Pisti körbe ülték a fehér műanyagasztalt, inkább a fás előtti, ládákon ülő csapathoz csatlakoztam. Leültem a Évi-András, Nóri-Dávid páros mellé. Evés közben Éva többször is aggódva, kérdőn pillantott rám, de mindig csak megráztam a fejem, így jelezve, hogy nem akarok róla beszélni. 

Kaja után, hogy segítsünk az emésztésünkön lenyeltünk egy-egy újabb felest. Persze megint megindult a buli, de szigorúan csak Éviékkel és Nóriékkal buliztam. Kerültem Alexet, mint a pestist, mégis mindig szemmel követtem. Hamarosan kórusban énekeltük, hogy "piros lett a paradicsom, nem sárga" mégse élveztem már úgy a bulit, mint ahogy illett volna. Mit gondoltok, miért nem? Hát azért, mert Alex a szívemen tapicskolt. A csávó megvadult, félőrült módjára dugta le a nyelvét Fanni torkán. Viselkedéséből rögtön levettem, hogy semmit sem jelentett neki, ami a fás raktárban történt közöttünk. Nos, akkor tényleg pukkadjon meg! De nehezebb volt nem törődni vele, mint gondoltam. Már jó egy órája táncikáltunk, ki józanul, ki-ki dülöngélve, mikor a hifi elhallgatott. Felkaptam a fejem, elengedtem Dávid kezét. Alex állt a hifinél, a CD-k között válogatott, de vagy két percig mindig elnyomta a zeneszámokat. A csapat kihasználta a csendet, a csajok pisilni, a srácok inni mentek. Csak a boldogan ölelkező Éva és András maradt mellettem. 

Hirtelen felcsendült a "Piros Színű Ruha" az én dalom, Alex pedig elém jött és megragadta a kezem. 

  - Táncolj velem, Pöttyke!

  - Nem! - rántottam el tőle hevesen a kezem. - Menj Fannihoz!

  - Nem! - vágta rá Alex szikrázó szemmel, és megkísérelte ismét megfogni a kezem, de persze nem járt sikerrel, én voltam a józanabb. 

  - Akkor menj Gizihez!

  - Nem! - ezúttal teljes testtel támadott, el akarta kapni a derekam, de megint sikerült kicseleznem. 

  - Akkor menj a jó kurva anyádba! - kiáltottam rá ész nélkül. Meg tudtam volna ölni, amiért öt perce még egy másik csajjal smárolt, most meg engem szekál. Nem vagyok a kapcája! Ne higgye, hogy minden szavára ugrok!

  - Mi van veled, Petruska? Menstruálsz, vagy szexhiányod van? A franc se tud kiigazodni már rajtad! Az előbb még...

  - Az előbb még Fanni szájába másztál! - vágtam gyorsan közbe, nehogy Andrisék előtt a fészerben történtekről beszéljen. - Menj csak vissza hozzá nyugodtan, hisz világos, mit akarsz! Dugd végig a fél falut, bosszuld meg, hogy Szandika elhagyott, szedjél össze egy jó kis szifiliszt, csak engem hagyj békén! Tévedtem veled kapcsolatban, de ezt holnapra úgyis elfelejted!

Kitomboltam magam és ott hagytam. Most nagy szükségem volt egy kis szíverősítőre. A házból előkerülő Marcsival és Nórival belöktünk egy kupica páleszt. 

Sértett büszkeségem nem engedte, hogy továbbra is foglalkozzak Alexszel. 

Hajnal kettő körül megdöglött a buli. Alex, Pisti és Dávid kidőlt. Dávidot Nóra támogatta haza, Pistit 

Márk és Marcsi. Szerencsére a két picsa elment Márkékkal, így csak mi maradtunk négyen. Alex hullarészegen elnyúlt a műanyagfotelben, Évi, Andris és én lekapcsoltuk a zenét, a kaja és piamaradékot behordtuk a konyhába. A rumli várhat holnapig, már csak az volt hátra, hogy a zombit bejuttassuk a házba. Andrissal vonszoltuk be Alexet a házba, Évi ment előttünk és nyitogatta az ajtókat. A fiúk szobája egymással szembe volt. Évi természetesen Andrissal jobbra ment, én meg magamban fortyogtam, hogy rám hagyták a részeg idiótát. Betámogattam a kómás Alexet az ágyához. Szinte lelöktem az ágyra, de meg se nyekkent, elterült, mint a Kisalföld. Felkapcsoltam az éjjeliszekrényen a kislámpát, hogy lássak addig, míg lehúzom a cipőjét. Az volt a tervem, hogy kényelembe helyezem a részeg disznót, aztán kisurranok és hazamegyek a saját ágyamba. Miután nagy nehezen megszabadítottam a lábbelitől, észrevettem, hogy a fejére húzta a nagypárnát. A pokolba kívántam, mégsem akartam, hogy megfulladjon reggelre. Amikor lehúztam a fejéről a súlyos párnát, elkapta a kezem. 

  - Kérlek, Petra, maradj velem! - súgta és maga felé rántott. 

Nem a kérés, vagy a hangja könyörgése miatt maradtam ott, hanem azért, mert kimondta a rendes nevem. Tizenkét éves korom óta Pöttyke vagy Petrus, meg Petruska voltam neki. Most, hogy kimondta az igazi nevem, valami megtört. 

  - Menj arrébb! - odébb taszigáltam, és helyet csináltam magamnak. Hamarosan a karjában találtam magam. Sóhajtva simult a hátamhoz és átölelte a derekam. Bármekkora barom, szerettem, én már csak ilyen bolond vagyok. Édes álomba zuhantam, mennyei volt a karjában, az illatával az orromban elaludni. 

Mikor magamhoz tértem, az első, ami feltűnt az volt, hogy már a napfény bekúszott a redőny résein a szobába, a másik, hogy nem a saját ágyamban vagyok, és a harmadik, hogy nem vagyok egyedül. Kis kifli pózban feküdtem Alex ágyában. Feje a nyakhajlatomban nyugodott, karja a derekamon, ágyéka a fenekemnél, amit felfedezve rögtön belepirultam, ugyanis a reggeli merevedését határozottan éreztem. Nyögve próbáltam pár centivel előrébb csúszni, mert ciki volt a helyet. 

  - A mocorgásod nem javít az állapotomon. - közölte túl közel a fülemhez, s akkor lett csak igazán melegem, amikor megcsókolta a nyakam. 

  - Alex! Te fent vagy? - kiáltottam meglepetten és felültem. 

  - Mi az, hogy! - kuncogott és mellém csúszott, visszahúzott fekvő helyzetbe. Szembe fordultam vele, s akkor megcsapott mentolos lehelete, és felfedeztem, hogy fekete póló van rajta. 

  - Te már zuhanyoztál?

  - Muszáj volt, de ez sem segített a merevedésemen, amit te okoztál!

Hitetlenkedve forgattam a szemem. Most komolyan erről beszélünk?

  - Én? Hülyeség! Nálatok pasiknál ez normális, nem? 

  - Az, de mivel kedvem szottyant visszabújni a csini popódhoz, kezdődött minden elölről!

Idegesített a téma, a közelsége, meg úgy már minden, ezért megint megkíséreltem egy újabb felülést, de megint nem engedte. Vastag karjai vasmarokként tapadtak rám.

  - Alex, engedj el! Ciki az ágyadban heverészni!

  - Miért? Aludtál már velem, és ha jól emlékszem, fürödtél is velem pucéran a gumimedencénkben. 

  - Tizenkét éves korunk óta nem aludtam veled, és hatéves voltam a pancsoláskor! - érveltem gyorsan. 

  - Attól még nincsenek tabuk köztünk, Pöttyke! - nevetett Alex, s azzal akasztott ki, hogy még szorosabban magához húzott. 

Levegő után kapkodtam. Vele lenni édes kín volt. 

  - Még mindig részeg vagy? - kérdeztem bizakodva. Józanul biztos nem így viselkedne. - Tegnap elég sokat ittál, és biztos vagyok benne, hogy az alkohol még nem ürült ki a szervezetedből. Kanos vagy, nő kell neked, de nem nálam kéne próbálkoznod!

  - Ezt azért mondod, mert abban reménykedsz, úgy be voltam állva, hogy nem emlékszem semmire? - hangja vidám volt és evődő. 

  - Pontosan tudom, hogy nem emlékszel semmire! - vágtam rá magabiztosan. Viselkedése nem lepett meg, néha bizalmaskodott velem. Előfordult, hogy úgy viselkedett, mintha fel akarna szedni, s az évek alatt ezzel is táplálta bennem a reményt. 

  - Fogadjunk? - nézett a szemembe kihívóan. - Minden emlékért egy csókban. 

Javaslata meglepett, elakadt a lélegzetem. Nagy pácban vagyok, ha tényleg emlékszik, ugyanakkor felizgatott, hogy csókcsata lehet a fogadás vége. 

  - Benne vagyok, úgyis veszteni fogsz! - vágtam rá magabiztosan. 

  - Te fogsz ma valamit elveszíteni!

  - Ne álmodozz, Mr. Pöcsfej! - vágtam vissza, bár nem igazán értettem, mire céloz. 

  - Első emlék: veszekedtél velem, hogy ne fussak ribancok után, aztán felajánlottad magad nekem!

Végem van, mégsem volt teljesen részeg!

Le akartam tagadni, épp szóra nyitottam a szám, de belém fojtotta a szót egy viharos csókkal. 

A csók gyengéd volt, mégis szívdobogtató, és mentol ízű. Végül csak folytatta a felsorolást:

  - Aztán beestünk a fészerbe és vad smárolásba kezdtünk. Mikor már kezdtem élvezni a dolgot, kifakadtál, hogy nem akarsz egy lenni a sok közül, és csak akkor jöjjek hozzád, ha józan leszek. Elhangzott az is, hogy pukkadjak meg! Otthagytál, én meg azért smaciztam Fannival, hogy bosszantsalak. Aztán rémlik, hogy táncolni akartam veled... te meg tényleg elküldtél anyámba?

Felnevettem, mert olyan viccesen kétkedő pofát vágott. 

  - Ne nevess, Pöttyke! Tengernyi csókkal tartozol nekem! - a hajamba markolt és szájához húzott, hogy 

elkezdje behajtani az adósságom. Kicsit sem bántam, élvezettel simultam hozzá és viszonoztam az egyre szenvedélyes csókokat. Nyaka köré fontam a karom és hagytam, hogy leigázzon, hisz én is erre vágytam. Csak akkor engedett el, mikor már kifogytunk a szuszból.  

  - Mire is céloztál, mit fogok elveszíteni? - kérdeztem, mert tisztázni akartam hányadán állunk. Szép és jó volt, hogy idáig jutottunk, de közben rettegtem, hogy csak szórakozik velem, a legújabb hódításának 

tekint. 

  - A szívedet, és ha szerencsém van, a bugyidat is! - kacsintott Alex vidáman.

Morcosan borostás arcára csaptam, de csak kicsit, nem állt szándékomba bántani, csak figyelmeztetésnek szántam a mozdulatot.

  - Nem áll szándékomban lefeküdni veled. - amikor kámpicsorodva lebiggyesztette a száját, akaratlanul is felnevettem és helyesbítettem. - Legalábbis ma még nem. Akarlak, el se hinnéd mióta, de csak akkor kaphatsz meg, ha már biztos, hogy komolyan veszel, nem csak egy futó kalandnak tekintesz! 

  - Mégis mióta bírsz engem úgy, mit pasit? - faggatózott a jóképű macsó. 

Itt volt az őszinteség ideje. Most már nem táncolhattam vissza. 

  - Tizenkét éves korom óta szerelmes vagyok beléd. Azért nem volt normális kapcsolatom, mert egy pasi sem fogott úgy meg, mint te! Persze, mivel reménytelenek voltak az érzéseim, járogattam néha másokkal, de hamar rájöttem, hogy felesleges időpocsékolás, ha érted dobog a szívem. Szenvedtem a nőügyeid miatt, és fájt, hogy engem csak kis pajtásnak nézel. 

  - A büdös picsába! - szitkozódott a fiú és fejcsóválva simogatta az arcomat. - Tudod te mennyi időt elbasztunk? A tizenhetedik szülinapodon, mikor felvetted a bulinkra a piros színű ruhád, rádöbbentem, milyen klassz nő lett belőled! Azért hergeltelek, hogy olyan reakciót váltsak ki belőled, mit tegnap este! Azt akartam, hogy megőrülj értem és tőlem! Szandival is csak azért játszottam, mert nálad nem értem célt sosem. 

  - Hű! - vallomása szó szerint letaglózott. Fel kellett ülnöm, mert fekve a döbbenettől és a boldogságtól nem kaptam levegőt. - Hát elég furcsán mutattad ki az érzéseid! Folyamatosan szopattál!

  - Mert te voltál a kedvenc szórakozásom, és most már ne hidd, hogy átengedlek bárkinek is! Sőt, az ágyamból sem engedlek ki! - mellém kúszott és letepert. Fölém gördült, testével az ágyhoz szögezett és úgy ölelt, mint aki tényleg nem akar elengedni. - Mondjak még valami vicceset? Meg voltam róla győződve, hogy Andrásba vagy szerelmes! Olyan jól kijöttetek, együtt tanultatok, nevettetek, mint a sziámi ikrek! Rendesen féltékeny voltam a saját öcsémre! Néha ezért is csináltam őrültségeket. 

Ne akartam hinni a fülemnek, mi aztán jól eltévedtünk egymás mellől, mint maci a málnásban. Katasztrófák és félreértések sorozata állt közénk évekig, de most... most olyan boldog voltam, hogy az egész világot át tudtam volna ölelni. 

  - Ó, hogy én mennyire szeretlek, te idióta! - durván a hajába ragadtam, és magamhoz húztam, hogy halálra csókoljam. 

  - Képzeld, Pöttykém, én is téged! Te szeszélyes, veszélyes, őrült nőszemély, te vagy a mindenem!

Szócsatákba, szitkozódásban és egymás hergelésében mindig is bajnokok voltunk, s valami azt súgta csókcsatákban és ágytornában sem lesz ez másként. Ismertem magunkat, két erőteljes, karakán személyiség voltunk, és ha a játszmák színhelyét áttesszük az ágyba, boldog és kielégítő életünk lesz!

És még aznap délután kiderült, hogy bizony nem tévedtem...