Figyelem, a novella csakis 18 éven felülieknek
ajánlott!! A történetben trágár nyers, durva (perverz) szavak és történések vannak. Aki ezt nem bírja, az hozzá se lásson!!! Csakis a saját felelősségedre olvasd el!!!!
Csak nekem van olyan szerencsém, hogy Szentendréről felkocsikázom Pestre péntek este, hogy a legjobb barátnőmmel megünnepeljük a szülinapom, és Niki az utolsó percbe lemondja. Annyira készültünk, hogy végre bulizzunk egyet a huszonnyolcadik szülinapomon, erre én itt kuksolok egyedül egy szálloda bárjában, mert már ideértem, mikor flúgos és két gyerekes barátnőm rám csörgött és közölte, hatéves lánya lázas, és így nem hagyhatja magára, vagy bébiszitterre se Szandit, se a hároméves Tomit. Imádtam a kölykeit, két-három havonta hol lejöttek hozzám, hol én jöttem fel babázni, de most haragudtam a világra, hogy a kis Szandi épp most betegedett meg. Hónapok óta terveztük, hogy szeptember 10. a mi napunk lesz, kirúgunk a hámból. Ez lett volna a vad esténk, a szállodából tovább akartunk menni valami puccos bárba, vagy mulatóba, hogy reggelig tomboljunk.
Már a második pohár whiskyt kértem a csapostól, hogy alkoholba fojtsam a bánatom, amikor felfigyeltem, hogy velem szemközt két jóvágású pasi ül. Magamban mosolyogtam és elképzeltem, hogy ha Niki itt lenne becserkésznénk a pasikat, jót flörtölnénk. Dilis barátnőm szeretett a tűzzel játszani, flörtölt, élt mikor kiszabadult otthonról, de mindig tudta hol a határ, csak ismerkedett, cicázott, de sosem csalta meg a férjét, Tamást, akivel a gimi első évében összejött és nyolc évvel ezelőtt hozzá is ment. Még engem is meglepett, hogy ilyen hamar lehorgonyzott és családot alapított, mert kettőnk közül ő volt a bulikirálynő, én a megfontoltabb, óvatosabb. Mégis úgy hozta a sors, hogy míg ő több mint tíz éve volt kapcsolatban, addig én, hogy úgy mondjam virágról virágra szálltam, megcsókoltam jó néhány békát, de egy se változott királyfivá. Szerencsétlen kapcsolataim voltak, hol hosszabb, hol rövidebb.
Visszatérve a jelenbe, észrevettem, hogy szemből a két pasi feltűnően stíröl. Mondjuk ezen nem csodálkoztam, mindig ragadtak rám a pasik. Nézek tükörbe, tudom, hogy csinos vagyok, hosszú hajam sosem volt festve, mert szerettem, hogy egyedien szőkés vörös árnyalatú. Ehhez szürke szem társult, bájos arc, közepes mellek, enyhén kerekedő popsi és vékony derék. Szóval meg voltam elégedve a kinézetemmel, és általában a pasiknak is tetszettem. Szűk fekete, mélyen dekoltált miniruha volt rajtam, szexi mini bőrdzsekivel és természetesen tűsarkú fekete cipővel.
Lopva megint a két Adoniszre pillantottam. Két ilyen remek fickót ritkán lát az ember. Mindkettő harminc körüli lehet, szerintem a fiatalabbiknak barna divatos dús haja volt, és csoki barna öltönyt viselt, a másik fekete öltönyben feszített, sötétebb barna, majdnem fekete haja volt, de ugyanolyan markáns, férfias arca volt, mint társának. Mindkettőnek halványan borostás volt az arca és mindkettőnek barna volt a szeme. Lehet, hogy testvérek, mert eléggé hasonlítanak. - futott át az agyamon. Annyi biztos, hogy nem tudtam volna választani közülük, mindkettő veszettül jóképű volt.
Feltűnésmentesnek gondolt szemlélődésem még sem volt elég diszkrét, mert a két pasi megindult felém. Leültek mellém, az egyik jobbról, a másik balról mászott fel a magas bárszékre.
- Helló! Mit csinál itt egyedül egy ilyen csinos hölgy péntek este? - kérdezte a fekete öltönyös pasi, akinek kissé hátra volt fésülve a haja.
- A csinos hölgy ma ünnepelte volna barátnőjével a szülinapját, de a csaj az utolsó pillanatban lemondta, mert beteg lett a kislánya. - válaszoltam a barna szempárba elmerülve.
- Szülinap? És hányadik, ha szabad tudni? - kérdezte a barna öltönyös, oldalra fésült hajú csávó.
- Nem titok, a huszonnyolcadik. - feleltem mosolyogva.
- Ezt meg kell ünnepelnünk! - az idősebbik máris intett a mixernek és rendelt egy üveg pezsgőt. - Barátnőd szerencsétlensége nekünk szerencse. Ünnepelsz velünk?
Lehet erre nemet mondani? - kérdeztem magamban ujjongva.
- Szívesen. Gréta vagyok. - közöltem nyomban.
- Én Roli. - nyújtotta kezét a fiatalabbik, de nem csak kezet fogtunk, hozzám hajolt, finoman arcon csókolt, amitől bizsergés futott végig a gerincemen. - Boldog szülinapot, gyönyörű Gréta!
- Isten éltessen! - köszöntött fel nyomban a másik is, és az ő arcra puszija is hasonló hatással volt rám. Amit képtelenségnek tartottam. - Zoli vagyok, Roli bátyja.
Akaratlanul is felnevettem, hasonló csengésű nevük vicces volt két whisky után.
- Mi olyan vicces? - kérdezte Roli, mikor kezembe nyomta a pezsgőt, amit a bátyja töltött ki nekem egy hosszú nyakú pohárba.
- Semmi, csak vicces a Zoli és Roli. Viszont gyanítottam, hogy testvérek vagytok. - sajnos, ha inni kezdtem hajlamos voltam őszintén kimondani mindent, ami megfordult a fejemben.
- A nevünket nem mi választottuk. - mosolygott szívdöglesztően Roli.
- És ti mi járatban itt? - érdeklődtem, bár nem is tudtam melyiket csodáljam inkább. Niki elájul, ha elmesélem neki milyen klassz pasikkal ismerkedtem meg.
- Fent lakunk a szállóban. Csak átutazóban vagyunk Pesten. Igazából Debreceniek vagyunk, innen utazunk tovább holnap üzleti ügyben Berlinbe. - válaszolta Zoli. S közben megállapítottam, hogy egy hangyányival ő tetszik jobban. Mindig megvesztem a sötét haj, sötét szem, plusz borosta kombinációért.
- És marha nagy szerencse, hogy a véletlen ma összehozott minket. - mosolygott megint a kisebbik, Roli. A mosolya gyilkos volt, bugyinedvesítő, ráadásul hasonlóan izmos testfelépítésű volt, mint a testvére. Csak úgy feszült rajta a méretre szabott zakó.
- Így van! Akkor koccintsunk rád! - kacsintott Zoli.
- És az előttünk álló estére! - méregetett éhes szemekkel a másik.
Bevallom imponált, hogy ez a két fickó rám kattant, és lökött amúgy sem kicsi önbizalmamon, hogy ennyire bejövök nekik és nyíltan kimutatják.
Koccintottunk, kiittuk a poharakat, de Zoli szinte azonnal újratöltötte.
Míg a második pohár pezsgőt kortyoltuk, a két csávó ezerrel nyomult, udvarolt, dicsért. Bizony, fejembe szállt az ital, és a sok bók, de azért tisztán tudtam gondolkodni, és nem is nagyon értettem, mit gondolnak, mire megy ki a játék, hogy mindkettő fűz. Mindjárt megkérnek, hogy válasszak közülük? Mert ha igen, iszonyú gázba leszek, mert egyiknek se mondanék nemet, ha külön-külön találkozok velük. Azok a fajta fickók voltak, akiknek nem mond nemet az ember, mert örökké bánni fogja, ha kihagy egy fantasztikus numerát egy-egy ilyen alfa hímmel.
- És mi volt a terved mára? - kérdezte egyszer csak Zoli.
- Mint mondtam, buli a barátnőmmel. Reggelig tánc, ivás és tombolás egy lokálban. - feleltem rögtön.
- És pasizás? - kérdezte huncut vigyorral Roli.
- Nos... igen, kicsit az is. - csak enyhén jöttem zavarba, nem voltam az a piruló fajta.
- A második még megoldható. - ezúttal Zoli villantott rám egy őrjítő mosolyt. - Felejthetetlenné tudnánk tenni a szülinapod. Gyere fel a lakosztályunkba! Megmutatnánk neked mitől döglik a légy. Olyan gyönyörökben részesítenénk, amit talán sosem tapasztalsz meg még egyszer soha az életben.
Majdnem félrenyeltem a szénsavas pezsgőt. Jól értettem? Ezek tényleg dugni akarnak velem? Mindketten? Egyszerre? Sosem voltam prűd, élveztem a jó szexet, és bevállalós is voltam, de még sosem csináltam hármasban. Már abba is belefőttem, ha csak rágondoltam, mit művelhetne velem két pasi egyszerre. A gyomromban méhecskék cikáztak, a bugyim tocsogott, úgy felizgatott már a gondolat is. Normális nő beleegyezne vajon ilyesmibe?
- Jó értettem? Ez ajánlat volt mindkettőtöktől? - fordultam Roli felé, hátha csak én értettem félre a bátyját.
- Aham. - bólogatott buzgón Roli. - Az élet rövid, ki kell élvezni. Nem vonz a gondolat, hogy együtt legyél velünk?
Na, most voltam pácban, mert már száz százalékosan biztos volt, hogy nem értettem félre, hisz mindkettő megerősítette a feltételezésem. Várakozva, vetkőztető pillantásokkal néztek, és már ettől megint meglódult a fantáziám. Ha ebbe bele megyek, az biztos, hogy felejthetetlen lesz a huszonnyolcadik szülinapom. Mielőtt bárhogy is döntenék, először a kíváncsiságom akartam kielégíteni.
- Gyakran csináltok ilyet? Úgy értem szállodák bárjában felcsíptek nőket, hogy aztán mindketten meghágjátok? És miért én?
- Nem, nem gyakran... Az utóbbi harminc évben, talán, ha kétszer csináltunk ilyet. - vallotta be Zoli. - És azért te, mert egy istennő vagy.
- És a homlokomra van írva, hogy mindenre kapható vagyok? - kérdeztem, de nem sértődve, inkább még mindig kíváncsian.
- Dehogy! - bizonygatta most Roli. - Bár az igaz, hogy amint felfedeztünk, mindkettőnknek piszkos gondolata támadt, és tényleg megbeszéltük, hogy bepróbálkozunk nálad egy édes hármasos ajánlattal. Láttuk, hogy éhes kismacska nézéssel méregetsz minket, emiatt vettük a bátorságot.
- De amikor hallottuk, hogy szülinapod van, akkor érett csak be igazán a gondolat. - tette hozzá Zoli. - Nos, mit mondasz? Szerinted nem a sors keze, hogy ma itt összefutottunk? Hisz tegnap, vagy holnap nem találkoztunk volna. Ilyen lehetőséged nem lesz még egyszer! Mondj igent!
Zoli bársonyos hangja úgy duruzsolt a fülembe, mint valami igéző varázsige, ami megbűvölt és beférkőzött a tudatomba. Még sosem csináltam ilyet, ez tény, de ez nem jelenti azt, hogy nem is akarok. Mint ahogy már megfordult a fejembe az előbb, isten bizony, talán tényleg nem találkozom két ilyen dögös csődörrel soha az életben. Sőt, velük sem még egyszer, hisz az ország másik végében laknak. Ha belemegyek ebbe az őrültségbe a mi titkunk marad, és nem kell attól félnem, hogy bármikor ismét a szemükbe kell nézni. A francba már, egyszer élünk, igazuk van! Vesztenivalóm nincs, csak gyönyört kaphatok és adhatok! Amíg ezen morfondíroztam szinte tapintani lehetett a feszült várakozást.
- Nos? - sürgetett ezúttal Roli.
Döntöttem. Felálltam a bárszékről.
- Oké. Menjünk!
- Ez az! Mondtam, hogy egy istennő vagy! És úgy is fogunk bánni veled! - Zoli örömmel mellém pattant és átkarolta a derekam, hogy kivezessen az előcsarnokba a lift felé. Roli egy kicsit lemaradt, mert kért még egy üveg pezsgőt, amit felhozott a szobájukba.
A liftben feszülten álltam a két félisten között, próbáltam nem belegondolni mibe mentem bele. Úgy voltam vele, jöjjön, aminek jönnie kell, élvezni akarom minden pillanatát annak, ami vár rám.
Csak a harmadik emeletre mentünk a lifttel, egy szempillantás alatt felértünk. Onnan nem mentünk messze, a sötétkék szőnyegen csak a harmadik ajtóig sétáltunk, ahol Zoli kinyitotta egy csekkolókártyával a lakosztályt. Előre engedett, túl sötét volt, de hamar megoldódott ez a gond, mert valamelyik pasi a hátam mögött felkapcsolta az oldalvilágítást. Csak a helyiség sarkaiban gyulladt fel néhány apró neoncsöves, modern lámpaféle. Nem hagyták, hogy alaposan körülnézzek az extravagáns, puccos nappaliban, tovább tereltek, gondolom a hálószoba felé. Ebben a szobában is csak félhomály fogadott, csak a kis komódon égett egy tulipán formájú kislámpa és a jobb sarokban egy álló lámpa. Ideges borzongás futott végig rajtam, mert a szoba középpontjában a fekete selyem ágyneműs, hatalmas ágy volt. Egyszerre izgatott és rémített meg, hogy mi történhet ott velem...
- Ideges vagy, drága Gréta? - kérdezte Roli, aki épp legördítette a vállamról a kis bőrdzsekit és lazán az ágy melletti kényelmesnek látszó fehér bőrfotelbe dobta. - Mindjárt teszünk ellene valamit!
A szavaira és rá figyeltem, így megint ugrottam egyet, amikor a hátam mögött Zoli felbontotta a pezsgőt és az pukkant egyet. A kezembe nyomta a párás, nehéz, zöld üveget.
- Igyál! - kérte lágyan.
Megbűvölve néztem csodás csokoládébarna szemébe, és gondolkodás nélkül engedelmeskedtem. A számhoz vettem az üveget és meghúztam, de a heves mozdulat felkavarhatta a gyöngyöző nedűt, mert az némileg kifutott, végig folyt a dekoltázsomon, egyenesen be a melleim közé. Ösztönösen emeltem a kezem, hogy letöröljem, de Roli elkapta, megcsókolta a kézfejem.
- Ne! Hagyd!... Szeretem a pezsgőt, főleg így tálalva.
Értetlenül néztem a szemébe, és mire felfogtam volna mire céloz, már lehajtotta a fejét, és nyelvével, ajkával követte a pezsgő útját. Meleg szája bizsergető volt, de csak akkor akadt el a lélegzetem, amikor Zoli mögém helyezkedett, hátamon éreztem teste melegét, keze a csípőmre csúszott, deréktájon és a fenekem kezdte simogatni ruhán keresztül, miközben félresöpörte a hajam és a nyakam, fülem kezdte izgatni az ajkával és borostás arcával. Elakadt a szívverésem, nem is tudtam melyik kényeztetése a pompásabb, a mellemről lefetyelő Rolié, vagy a fenekem masszírozó Zolié, aki közben a fülem mögötti érzékeny részt is megtalálta bűnre csábító szájával. És ha belegondoltam, hogy ez még csak a kezdet, máris belehaltam képzeletben a gyönyörbe. Megvadított a pia, a mámor és a két pasi. Szinte öntudatlanul mozdultak a kezeim, egyikkel Roli inggombjaival babráltam, a másikkal hátra nyúltam és megérintettem Zoli fenekemnél ágaskodó farkát a nadrágon keresztül.
- Ez az szívi, ereszd el magad! Add át magad nekünk! - suttogta a fülembe Zoli, de válaszként csak nyöszörögni tudtam, mert keze feltűrte a szoknyám, és ujjai a selyem tangán keresztül a puncimra simultak. Közben Roli sem tétlenkedett, lefejtette rólam a fekete ruhát, legyűrte a derekamig, kikapcsolta a melltartómat, ami szintén repült a dzsekim mellé, majd rámarkolt két feszes mellemre. Élvezettel nézte őket, aztán nagyot sóhajtva ráhajolt a jobb mellemre, nyalogatni, szopni, harapdálni kezdte a kővé keményedett mellbimbómat, míg kezével a másik mellem markolászta, és morzsolgatta a kemény mellbimbómat. Már ettől is édes kínban vergődtem, de akkor Zoli folytatta a ruhám lefejtését, letolta a combomon, hagyta, hogy a földre hulljon, viszont így kezét elvette a legkellemesebb helyről, de csak egy pillanatra, mert amint eltűnt a ruha az útból, hosszú ujjai becsúsztak a bugyimba, és körkörös mozdulatokkal izgatni kezdte simára borotvált csiklómat.
- Nedves, nagyon nedves, édes, rossz kislány! - súgta Zoli. Kihúzta kezét a bugyimból és lenyalta nedvem az ujjáról. - Hm, és finomabb, mint gondoltam.
Csodák csodájára a mozdulata nem taszított, inkább, mint valami ajzószer úgy hatott rám a pasi perverzitása. Hirtelen tudatára ébredtem, hogy míg én egy szál bugyiban és "dugj meg" magassarkúban állok a két pasi között, addig ők még mindig teljesen fel vannak öltözve. Mögöttem Zoli a fenekem markolászta, én meg ügyetlenkedve hátra nyúltam, hogy megpróbáljam megszabadítani a nadrágjától.
- Vetkőzzetek ti is! - kértem őket türelmetlenül, és mivel az idősebbik nadrágjával kudarcot vallottam, most a mellemmel játszadozó Roli válláról toltam le a zakót, és nem vacakoltam a gombokkal hevesen megrántottam, így a gombok szanaszét pattogtak, és végre megérinthettem napbarnított, enyhén szőrös mellkasát. Közben Zoli mocorgott a hátam mögött, megszabadult felső ruházatától és a nadrágjától is. Míg Roli is levette a nadrágját, addig Zoli markolt rá a melleimre hátulról előre nyúlva. Most az öccse keze csúszott a bugyimba, Roli nem finomkodott, mint a testvére, majdnem durván markolt a puncimba, aztán két ujja máris becsúszott síkos barlangomba. A gyönyörtől felsikítottam, de még a heves hőhullám és mámor közepette is gondoltam Zolira, hátra nyúltam és rámarkoltam ágaskodó farkára. Nem láttam ugyan, de éreztem, hogy hatalmas és vastag pénisze van, már alig vártam, hogy ezt a csodás hímtagot magamban érezzem, de egyelőre meg kellett elégednem öccse ügyeskedő ujjával, ami ki-be csúszkált bennem a megváltó orgazmus felé hajszolva. Magával ragadott a szenvedély, akartam őket, ezért újabb bátorságot merítettem, és másik kezemmel előre nyúltam és megragadtam Roli péniszét is. A két pasi nem hiába volt testvér. Roli is hasonló adottságokkal rendelkezett, mint a bátyja, neki sem volt kisebb szerszáma. Már a gondolattól is majdnem elélveztem, hogy mindkét farok vendég lesz ma a nedves és kiéhezett puncimban.
- Te kis mohó, élvezed, hogy két fasz van a kezedben? - kérdezte Roli, miközben lihegve tövig nyomta bennem két ujját, én meg igyekeztem rászorítani a hüvelyemmel, hogy nagyobb élvezetet csikarjak ki belőle.
- Ó, igen, nagyon! - leheltem alélva, és legnagyobb bánatomra Roli ujja kicsusszant belőlem, mielőtt még felértem volna a csúcsra. Csalódott morgásom megnevettette Zolit, majd gondolom megszánt, mert az ő keze csúszott a Rolié helyére, míg az öccse lerángatta rólam az apró bugyit. Már nem volt szégyenérzetem, nem bántam, hogy meztelen és szexre éhes vagyok két idegen pasi között, csak az élvezetet hajszoltam, vágytam mindenre, ami mocskos, tabu vagy perverz, pedig sose voltam ilyen. Ez a két tökéletes pasi kihozta belőlem a női vadállatot, felébresztették az érzékeimet, és nem bántam, hogy így alakult. Akartam mindent és lehetőleg azonnal. A következő pillanatban viszont már minden épeszű gondolatom eltűnt, kikapcsolt az agyam, mert Zoli fürge ujjai robbanásszerűen hozták az orgazmust, miközben Roli megint a melleimet kényeztette, nyalogatta. Alig bírtam megállni remegő lábaimon, nagy szerencse volt, hogy a fiúk elölről, hátulról támogattak. A csúcsmámor után megint megigézve markoltam a két jelentős méretű farokra. Ezúttal nem szégyelltem szemmel is gyönyörködni bennük.
- Akarjátok, hogy... - kimondani nem tudtam balga ötletem, de fejemmel a padló felé böktem és megnyaltam az ajkam, ezzel jelezve, hogy kész vagyok térdre vetődni és megkóstolni a két meredező hímvesszőt. Nem volt idegen tőlem a szopás, néha csináltam már, de a gondolat, hogy most kettővel játszhatok, iszonyú izgató volt, s ettől megint forró nedvesség öntötte el a lábam közét.
- Nem, drága Gréta, ez a te szülinapod! - súgta Zoli, miközben a csípőm, derekam simogatta, majd megmarkolta a melleim, hogy öccse szájába adja. - Ez a te estéd, és arról szól, hogy mi kényeztessünk téged. De ha később még lesz kedved hozzá, nem lesz ellenünkre egy jó kis szopás. Ülj le az ágy szélére és tedd szét a lábad!
Egy pillanatra se hátráltam meg, azonnal teljesítettem Zoli kérését. Úgy látszik az idősebbik testvér volt a dominánsabb, az irányító, Roli inkább csak olyan csendestársféle volt. Pucér seggel huppantam a hűvös fekete ágyneműs ágy szélére és közben arra gondoltam, nem épp megfelelő szín, mert bizony reggelre fehér nedvektől lesz áztatott ez a pompás ágynemű.
- Szereted, ha nyalnak? - kérdezte ekkor a passzívnak gondolt Roli, és térdre vetette magát előttem. Szinte gyönyörködve nézte nedvektől csillogó puncimat, miközben máris a combom belső felét simogatta hosszú, kérges ujjaival, amibe beleborzongtam. - Csodaszép puncikád van!
- Melyik nő nem szereti? - kérdeztem elfúló hangon, mert ekkor Zoli leült mellém és rácuppant az egyik mellemre, mint egy szomjazó kisbaba.
- Én akartam, öcsi! - panaszkodott nyögve Zoli, de aztán mégis csak a nyakam rágcsálásával és melleim őrjítésével foglalatoskodott. - De legyen neked karácsony! Átadom az elsőbbséget, de hagyj nekem is belőle!
- Nyugi, van még idő reggelig! - kuncogott a kis öcsi és felvisítottam, mert még nevetés közben érzékeny és feltüzelt puncimhoz nyomta a száját. A hangja remegése, nyelve ügyessége, borostája enyhe, kellemes szúrása valami fantasztikus extázisba hozott.
- De ezért én tolom a farkam először Gréta édes puncijába! - figyelmeztette öccsét Zoli, és egy pillanatra elszakadt veszettül érzékeny mellbimbómtól. A sok harapdálástól és morzsolgatástól már extra érzékenyek voltak a kis gyöngyszemek. Ha ezek ketten ma este az őrületbe akartak kergetni, hát sikerülni fog nekik. Nem is beszélve Roli vad nyelvjátékáról, amit a puncimmal művelt. A csávó nem volt kispályás. Nyaltak már páran korábban is, de amit ez a fickó művelt az valami mennyei volt. Érezhető volt, hogy nem csak úgy kényszerből csinálja, élvezettel ízlelt, nyögdécselve fedezte fel női rejtekem minden porcikáját. Mesterien nyalt, körözött a nyelvével, csókolgatott és finoman harapdált. Élvezettel hánykolódtam a mámortól, csípőm ösztönösen a csodákat ígérő nyelvecske felé lökdöstem, miközben Zoli szintén a vesztemet akarta mellem és hasam nyaldosásával. Megint zsigerből jött a gondolat, hogy rámarkoljak Zoli farkára. Miközben a két pasi a menny felé hajtott, kezem automatikusan le-fel csúszkált a hímtagon a mámor ritmusára.
- Élvezz el nekem, baba, élvezz a számba! - kiáltott rám szenvedélyesen Roli, és nem is nagyon kellett mondania, már nagyon közel jártam a megváltó orgazmushoz. De még volt annyi lélekjelenlétem, hogy rászóljak Zolira:
- Add a számba a farkad! A kibaszott farkaddal a számba akarok elélvezni! - nem is tudom, hogy súgtam, vagy parancsoltam, csak úgy jöttek a trágár szavak és a gondolat.
Zoli előbb szenvedélyesen szájon csókolt, aztán teljesítette kérésem. Nagyra nyitottam a szám, hogy minél mélyebben be tudjam nyelni méretes farkát. Miközben az öccse veszettül nyalt, addig én úgy szoptam Zoli farkát, mit egy éhező kisborjú. Nyögéseim visszafogták a számban csúszkáló fasz, de az idősebb csávó erőteljes nyögdécseléséből és sóhajtozásából arra következtettem, hogy a hangom rezgése csak még nagyobb élvezeteket okoz neki. Valahogy mindhárman egy ritmusba kerültünk, és abban a pillanatban amikor Roli a csúcsra juttatott csodás nyelvével, ugyanakkor Zoli a számba élvezett. Kicsit öklendezve, nyögve nyeltem a fanyar ízű, meleg spermáját, miközben testem az orgazmus utóhatásaitól reszketett a mindent elsöprő mámor után. Mikor Roli a lábam között felkapta a fejét, kajánul vigyorgott. Épp akkor csusszant ki bátyja nyáltól és spermától síkos farka a számból.
- Ti meg mit csináltatok odafent? De rosszak vagytok! - fedett meg minket nevetve az öcskös, miközben feljebb csúszott rajtam, a köldököm nyaldosva. Könnyen siklott a teste rajtam, mindhárman csatakosra izzadtunk és kimelegedtünk, és ha belegondoltam, milyen messze még a reggel és mennyi mindent csinálhatunk még, máris elaléltam. - Én is bele akarok élvezni az izgató kis szádba! - panaszkodott Roli, miközben még mindig a köldököm járta körbe a nyelvével, amivel az őrületbe kergetett, ölem máris görcsbe rándult.
- Már alig várom, édes. - kuncogtam Rolira, miközben dús hajába markoltam, és felhúztam, hogy megcsókoljam.
Míg Rolival vad csókcsatát vívtam, Zoli ismét akcióba lendült, most ő került a lábam közé, de nem a szájával nyomult, ujjaival simogatta érzékeny puncimat, és valahogy ösztönösen éreztem, hogy hamarosan belém nyomja imádni való farkát. Már el is képzeltem, hogy miközben bennem jár, addig megadom Rolinak amit kért, és őt is lekezelem szájjal.
Már éreztem, hogy a nyílásomhoz dörgölődzik a várva várt hímtag, amikor kicsit félretoltam Rolit, hogy rápillantsak a bátyjára.
- Óvszer? - kérdeztem, mielőtt még őrültséget csinálunk. Szedtem gyógyszert, nem féltem a terhességtől, de nemi betegséget se kívántam összeszedni, hisz mégiscsak vad idegen volt ez a két alfa hím. Nem tudhattam hol és kiben jártak már. Jobb az óvatosság. Megnyugodtam, amikor Zoli kihúzott az ágy alól egy nagy doboz kotont és felrakta az ágy sarkára.
Kicsit felemelkedett, hogy rálássak "egyenruhába" bújtatott farkára, aztán ismét hozzám dörzsölte makkját, ingerelte a bejáratom és majd az őrületbe kergetett édes, de kínzó játékával. Miközben magamban azon imádkoztam, hogy Zoli végre nyomuljon már belém, addig valahogy Roli úgy helyezkedett, hogy a melleim közé dugta kívánatos farkát. Rögtön levettem mit akar, két kezemmel összenyomtam a melleim, hogy körülöleljék a péniszét. Nyögve kezdte dugni a mellem közti völgyet. A látvány mindkettőnkre úgy hatott, mint a kábítószer, de közben veszettül üvölteni szerettem volna, mert odalent Zoli még mindig csak incselkedett a puncimmal, eszében sem volt megsajnálni sajgó puncim és végre belenyomulni.
- Fiúk, megőrülök! Gyertek mindketten, most azonnal! - kiáltottam mohón.
- De türelmetlen a kiscica. - nevetett kárörvendően Zoli. Eddig is biztos voltam benne, hogy élvezi édes kínzásom, és most még rátett egy lapáttal.
A testvérek szinte szervezett szinkronban mozdultak. Abban a pillanatban, hogy Roli megemelte a csípőjét és a számhoz tolta a farkát, Zoli is belém engedte gyönyörű faszát. Elakadt a lélegzetem, elöntött a forróság, és amúgy se kaptam levegőt, mert Roli őrült tempóban dugta a szám. Próbáltam egyre nagyobbra nyitni a szám, hogy mélyen be tudjam nyelni a kis tesó hosszú vesszőjét, vagy csak a nyelvem hegyével izgattam kupakját, mikor, hogy volt kedvem. Próbáltam maximális élvezetet nyújtani neki, de igazán csak akkor vadítottam meg, amikor fél kézzel megmarkoltam a golyóját és a ritmikus szopás mellett dörzsölgetni kezdtem a kis tojásokat. Közben nem tudtam megfeledkezni Zoliról sem, aki megint hergelt, lassú, körkörös csípőmozgással járatta bennem eszméletlen farkát. Ha már szülinap, ki akartam sajtolni az estéből minden csepp élvezetet, ezért másik kezemmel lenyúltam és a csiklómat kezdtem izgatni, simogatni ott, ahol Zolival összeforrtunk, hogy még nagyobb gyönyörben legyen részem. Elég furcsa volt egyszerre mindkét pasira figyelni, szopni és élvezni egyszerre a dugást. Nem volt egyszerű feladat, de hallgattam az ösztöneimre, így valami csoda folyamán ismét sikerült úgy összehangolnunk, hogy Roli akkor élvezett a számba, amikor bátyja veszett tempót űzve a csúcsra juttatott. Szívesen foglaltam volna imába a két pasi nevét, de sajnos, vagy nem sajnos tele volt a szám...
Ha azt hiszitek, ennyivel beérte a két csődör és utána lepihentünk, nagyot tévedtek. Csak ittunk egy kis pezsgőt kézről kézre adva az üveget és Roli máris közölte, hogy rajta a sor, hogy szétbasszon, én persze nem tudtam és akartam tiltakozni. A fiú elmondta, hogy ő hátulról szereti, s bevallom a lovaglás után nekem is ez volt a másik kedvenc pózom. Imádtam, ha úgy dugtak, hogy közben a seggem markolásszák. Kérnie sem kellett, négykézlábra ereszkedtem az ágy szélébe kapaszkodva és felé kínáltam kerek tomporom. Közben intettem Zolinak, hogy üljön elém széttett lábbal, hogy ő se maradjon ki a játékból. Egész belejöttem ebbe az adok-kapok dologba.
- Rögtön tudtam, hogy igen mohó kiscica vagy. - nevetett rám Zoli, és mielőtt teljesítette volna a kérésem mohón, vadul szájon csókolt. Csókja veszettül izgató volt, újabb adrenalinlöketet indított el a testemben. Csókolózás közben nejloncsörgést halottam, Roli beöltözött, én meg Zoli szájába nyögtem amikor öccse minden teketóriázás nélkül felhevült puncimba nyomta játékos farkát.
- Ó, igen! - nyögtem félájultan az élvezettől s ezt kihasználva Zoli a kért pozícióba helyezkedett, hogy rá tudjak cuppanni óhajtott farkára.
Miközben Roli hátulról ütemesen dugdosta, vagy inkább verte belém a farkát, rámarkoltam Zoli faszára és hevesen a számba vezettem. Nem finomkodtam, az öccse által diktált vad tempóban szoptam, fejem le-fel mozgattam, hogy minél jobban be tudjam nyelni méretes hímtagját.
- De jó vagy, bébi! - nyögte Zoli nagy élvezkedő nyögések közepette. Hasonló állapotban voltam én is, mert amit az öccse művelt bennem a farkával az maga volt a mennyország. Biztos voltam benne, hogy ezt a gyönyörteljes éjszakát sosem fogom elfelejteni, de abban már nem voltam biztos, hogy ezek után élvezni fogom valaha is a hagyományos, unalmas szexet. Megkóstoltam a jót és kételkedtem benne, hogy letudok erről mondani. Nevezzetek perverznek, vagy ribancnak, de csak az vessen rám követ, akinek még nem fordult meg a fejében az édes hármas gondolata, vagy az, aki nemet mondott volna két ilyen vadító pasinak. Ám legyen, szajha vagyok, de minden percét élvezem.
Ezúttal Zoli hamarabb ment el, mint Roli és én már a szerszámán lecsordogáló spermát nyalogattam lefelé, mikor az öccse egy utolsó erőteljes lökéssel a csúcsra juttatott. Ezúttal legalább kiereszthettem a hangom is, úgy visítoztam, mint egy bagzó macska a nyári éjszakában.
A heves élvezkedések után kicsit elfáradtunk, de szenvedélyünk nem lankadt, így "pihenésképp" térdre ereszkedtem, és felváltva szoptam és vertem kézzel a két pompás farkat. Ahogy már Zoli korábban mondta, tényleg istennőnek éreztem magamnak. Egy szexistennőnek, aki ma este belehal az élvezetekbe. Higgyétek el, jobb halál nem létezik.
Megittuk a maradék, immár felmelegedett pezsgő utolját, épp az ágyon fekve pihegtem, Zoli szemből feküdt, a mellemmel szórakozott, Roli mögöttem és a fenekem cirógatta pihekönnyű érintésekkel.
- Nem vagy semmi, csajszi. - mosolygott rám Zoli és egy rövid, de érzéki csókot nyomott a számra. - Nem gondolná az ember, hogy először vagy két pasival.
- Pedig így van. - ismertem el, miközben borostás állát simogattam. - Ti hoztátok ki ezt belőlem.
- Akkor őstehetség vagy! - nevetett a hátam mögött Roli, kinek ujja már a segglyukam körül kalandozott. - Szereted, ha hátulról hatolnak beléd?
- Az igazat megvallva volt egy anál-mániás pasim néhány éve, és ő megtanított rá, hogy lehet élvezni az ánusz kényeztetését. - vallottam be őszintén. Hogy is szemérmeskedhettem volna velük szemben, amikor többet tudtak rólam, vagyis a testemről, mint bárki más.
- Akarlak hátulról, Gréta, nem is hinnéd mennyire! - sóhajtott álmodozva Roli. - Valami isteni guszta popód van, bébi! - bókolt kurtán-furcsán az öcsi, és hogy ezt bizonyítsa a segglyukamba nyomta ujja hegyét.
Elhagyta a számat egy ó a meglepettségtől, de Zoli felkönyökölt és jobb keze a derekamról felemelkedett és rácsapott tesója kezére.
- Nyughass, öcsi! Hagyd már kicsit pihenni a hercegnőnket! Nem mindenki bír olyan gyorsan regenerálódni, mint te!
- Ha nem bírod a tempót bátyus, aludj egy nagyot, én meg elszórakoztatom a kis Grétánkat! - ajánlotta egyből a kis tesó. - Vén kecske vagy, szánalmas!
Jót nevettem evődésükön, s rögtön rájöttem, hogy nem csak szexuálisan szórakoztatnak, velük lenni is élvezet.
- Tényleg vén kecskének nevezett? - nevetve felemeltem a fejem és Zoli vállába haraptam, közben Roli rendületlenül simogatta domborodó popómat. - Én nem mondanálak annak! Tulajdonképpen hány évesek vagytok?
- Szerény személyem harminchárom, a lökött öcsém meg kereken harminc. - válaszolta Zoli. - Érdekelne valami. Ha választani kellett volna ma este közülünk, kit választottál volna?
- Hé! Ez egy nagyon tisztességtelen, sőt gonosz kérdés! - háborogtam és most én csaptam a mellemet ingerlő idősebb testvér kezére.
- Válaszolj csak, ez engem is érdekel! - lelkesedett fel Roli is. - Melyikőnkkel terveznél szívesebben hosszú távra?
Megint őszinte akartam lenni, de míg gondolkoztam, roppantul élveztem, hogy húzom az agyukat.
- Veled! - Zolihoz hajoltam és könnyedén szájon csókoltam. - De csak azért, mert mindig megvesztem, a karakán, irányító típusú alfa hímekért, de egyben gyűlölöm is, ha el akarnak nyomni és be kell hódolnom. Valahogy mégis élvezem a feszült játékokat, a veszélyt és az erőt, ami belőled sugárzik. Viszont hosszú távon megőrjítenének a kínzó, szadista hajlamaid, ezért nagy valószínűséggel megcsalnálak a vad és fékezhetetlen öcséddel a gyors kielégülést hajszolva.
- Jó válasz! - kacarászott a fülem mögött Roli és belecsókolt a nyakamba.
- Talán át kéne gondolnunk ezt az egy éjszakás kalandot. Igaz, hogy sokat vagyunk külföldön, Németbe, Amerikába és Olaszba, de gyakran vagyunk itt átutazóban. Talán máskor is összefuthatnánk itt, amikor erre járunk. - javasolta Zoli. - Ösztönösen érzem, hogy még egy ilyen fantasztikus csajjal nem fogunk találkozni, és nekem nem volt elég ez az egy éjszaka!
Szavai megleptek, és bár nekem is megfordult a fejemben, hogy ennyi nem elég belőlük, nem lett volna egészséges hosszútávon fenntartani egy ilyen perverz kapcsolatot hármunk között.
- De hát egyszer vagyok huszonnyolc, és csak egy éjszakára szólt az egyességünk. - érveltem gyorsan amíg még tudtam.
- Ne csináld, szépség! - csatlakozott bátyjához Roli. - Jön a többi szülinap, azokat is megédesíthetjük, meg a hétvégéket két-három havonta, amikor átutazóban vagyunk itt.
- Őrültek vagytok! - nevettem hitetlenkedve. Féltem, hogy meggyőznek. - Szó sem lehet róla! Ma este a tiétek vagyok, és pont.
- Pont? Pont most kívántam meg csinos kis feneked! - Roli nevetve a seggemhez hajolt és elkezdte harapdálni, nyaldosni.
Közben Zoli is felélénkült, a nyakam cirógatta szájával és borostájával, amitől máris az egekbe szökött a pulzusom.
- Tudod, mi tenné fel a koronát a szülinapodra, cicám? - mivel csak a fejem ráztam, nem jutottam szóhoz, Zoli folytatta: - A dupla behatolás. Te döntöd el akarod-e, és kit hová.
Szavai hatására megint elpattant bennem valami. Máris elképzeltem, vajon milyen érzés lehet egy dákó a puncimba és még egy a seggemben. Fájna? Vagy belehalnék a dupla élvezetbe? Egyszer mindent ki kell próbálni, nem igaz?
Ledöntöttem Zolit az ágyra, és hevesen a hasára ültem.
- Téged foglak veszettül meglovagolni, és te - pajkosan hátranéztem Rolira. - kis seggbaszó, csatlakozol hozzánk, de csak akkor, ha már félig halálba hajszoltam a bátyád! Megértetted?
- De meg ám! - nevetett az öcskös, és bátyja keze ügyébe dobta a doboz óvszert.
Így történt, hogy a nem tudom hányadik orgazmusom úgy ért, hogy élvezettel lovagoltam a dominánsabb csődörön a fellegekbe járva a gondolattól, hogy most én gyötröm tekergőző csípővel a farkát hol lassan, hogy gyorsan, hol megszakítva az aktust, miközben Roli a fejemnél állt, hogy bő nyállal előkészítsem csinos dákóját a faromba hatoláshoz. Alig éltem túl a kirobbanó orgazmust, megpihenni sem volt időm, el sem haltak utolsó sikolyaim, mikor Roli nedves farka a seggembe csusszant. Felvisítottam, hisz még Zoli farka is bennem volt, és a kettő egyszerre túlságosan kitöltött, szét akart feszíteni. A két csődör fáradhatatlan volt, Zoli óvatos, finom mozdulatokkal mozogni kezdett alattam, miközben Roli is felvette a ritmust és hasonló apró mozdulatokkal egyre beljebb nyomta farkát a segglyukamba. Felszisszentem, mikor teljes hosszában belém hatolt, de akkor Zoli is lökött rajtam egyet megcélozva a G-pontomat. Hozzászoktam a felváltva bökdöső farkakhoz, már kevésbé fájt, gondolom a belőlem kifolyó testnedvek megkönnyítették a ki-be csúszkálást. Megint megtaláltuk az ősi, közös ritmust, s nagy nyögések és sóhajok kíséretében elindultunk a gyönyör kapuja felé. Már amikor azt hittem itt a vég, megkapaszkodtam Zoli mellkasában, mert attól féltem, ha nem teszem, lefordulok róla. Leírhatatlan extázisba hajszolt a két bennem cuppogó fasz. Életem legjobb élménye volt, mikor elölről-hátulról pumpált ez a két jókora farok. A srácok egyre gyorsabb tempót diktáltak, én meg hörögve, nyögdösve dupla élvezetben részesültem. Akkorákat nyögtem és visítottam, hogy biztos voltam benne, az egész szállodai emelet meghallotta, mit művelünk. De nem érdekelt. Éltem, kiélveztem azt, hogy nő vagyok, és nem szégyelltem magam. Amit csináltunk, az inkább pornó volt, mint szeretkezés, de így volt tökéletes és kielégítő. Ha újrakezdhettem volna az estét, ugyanitt kötöttem volna ki. Szemernyi megbánás sem volt bennem.
Kis idő múlva Roli ötlete volt, hogy cseréljenek, így következő alkalommal hátat fordítottam Zolinak, segglyukammal ereszkedtem újra felállított farkára, míg Roli szemből baszta a puncim a tőle megszokott vehemenciával és élvezettel. Zoli faszán ringatózva, Roli nyakát harapdálva ismét hamar elélveztem. Áldottam az eget, hogy a szerencsétlenül induló estém ilyen szenvedélyes szexmaratonba torkollott. Most már örültem, hogy a dinka barinőm lemondta az estét, mert ha nem tette volna, csak szimplán táncoltam volna reggelig. Hát a kalóriaégetés most is megvolt, csak egy sokkal kellemesebb változata sikeredett be. A második szendvicspóz után teljesen kipurcantam, sóhajtva nyúltam el az ágyon, mint egy elgázolt béka. Levezetésképpen Zoli kihasználta kiszolgáltatott pózom és erőtlenségemet, élvezettel hajolt a puncimhoz és nyalni kezdett. Az átkozott ezt is mesterien művelte, lepipálta az öccsét, pedig Roli sem volt béna. Szinte már tényleg haldokoltam, mikor Zoli szája és nyelve a sokadik csúcspontra juttatott. Szintén agyonhajszolt öccse mindeközben a melleimre borulva nyaldosta a domborodó halmokat. Mikor csillapodott testem remegése a két pasi leroskadt mellém. Megint Zoli ölet szemből, Roli hátulról. Szerintem másodpercek múlva elaludtunk, mert kifacsartunk egymásból minden energiát. Még volt annyi erőm, hogy a falon függő tévé felett a digitális kijelzőre pillantsak. Hajnali négy volt, szóval igencsak tömény és hosszú éjszakánk volt.
Hat órakor felébredtem, mert melegem volt, mindenem viszketett az izzadságtól és egyéb testnedvektől. Ölelő karok és lábak kulcsoltak át mindenfelől. Itt volt az idő, hogy megszökjek. Nagyon óvatosan lefejtettem magamról az ágyhoz szögező testrészeket. Óvatos, megfontolt mozdulatokkal kezdtem öltözködni a fotelből kiszedegetve a ruhámat. Igaz a bugyim nem találtam meg, de jelenleg ez volt a legkisebb gondom. Nem akartam sokáig szöszölni, nehogy felébresszem a két alvó oroszlánt. Tudtam, ha felébrednek, marasztalni próbálnak, és azt is tudtam, hogy ha ez bekövetkezik, képtelen leszek elválni tőlük. Ruhában, dzsekiben, de bugyi nélkül kaptam fel a cipőm, csak kézbe vettem, nehogy a cipősarok kopogása felverje a srácokat. A hatalmas nappali közepén az üvegasztalon felfedeztem a kis fekete táskám, de fel nem tudtam volna idézni, hogy került oda, és ki tette oda. A táskám felkapva levertem egy kis noteszt az asztalról. Felvettem, és égi jelnek tekintettem, hogy üzenetet kell hagynom a két csődörömnek. Toll után kutattam a táskámban, és meg is találtam a legalján a Szanditól kapott piros tintával író csillámos tollat. Még stílusos is, illik a szitumhoz. - gondoltam vidáman.
"Köszönöm a felejthetetlen szülinapi ajándékot, FIÚK! Életem legjobb éjszakája volt."
Ahogy lefirkantottam ezt az egy sort, rám tört a melankólia és a maradni akarás. Mégis mi a francért búcsúzzak el tőlük végleg, amikor ők sem akarják? Mondjak le az agyeldobós szexről két ilyen fickóval, csak azért, mert a társadalom és a hitvallások szerint nem helyes? Mikor törődtem én ilyesmivel? Szarok mások véleményére, ha nekem jó velük, és nekem NAGYON jó! Mielőtt meggondoltam volna magam leírtam a telefonszámom és egy nyilat húzva még hozzátettem: "Ez a telefonszámom, arra az esetre, ha nem találnátok jobb játékszert!"
És szerencsémre nem találtak! Attól a naptól kezdve két-három, időnként négy havonta találkozgattunk Pesten azokban a szállodákban, ahol épp megszálltak. Mi az, hogy találkoztunk! Őrjítő, vad és fáradhatatlan dugós randijaink voltak, egészen négy éven keresztül, mígnem a harminckettedik szülinapom körül rájöttem, hogy felcsináltak. De ez már egy másik történet lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése